Yaakobishvili Antal nem számított a játéklehetőségre a BL-ben, de edzője megdicsérte

Vágólapra másolva!
2025.01.30. 18:27
Yaakobishvili Antal végigjátszotta az Arsenal elleni mérkőzést (Fotó: Getty Images)
Yaakobishvili Antal, a Girona labdarúgója nem számított arra, hogy szerdán kezdőként pályára léphet az Arsenal elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, az előnyről 2–1-re elveszített találkozó után azonban a vezetőedző, Míchel megdicsérte teljesítményéért.

A 20 éves hátvéd az M1 televíziócsatornának azt mondta, a szerda reggeli edzésen tudta meg, hogy a kezdő tizenegy tagja lesz az angol sztárcsapat elleni BL-záráson.

„Örültem neki, de nem gondoltam túl, ugyanúgy készültem erre a meccsre is, mint bármelyik másikra. Persze tudtam, mi vár rám, és mondhatom, hogy egy álom vált valóra, de csak az érdekelt, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak” – fogalmazott Yaakobishvili Antal, aki megjegyezte, az első percekben még nem találta a helyét a pályán, de aztán jó teljesítményt tudott nyújtani.

„Megszereztük a vezetést is, de végig nagy nyomás alatt játszottunk, sokat kellett védekeznünk, láttuk, milyen szinten van az ellenfél. Összességében jók voltunk, jól védekeztünk, voltak helyzeteink, helytálltunk” – jelentette ki az U21-es magyar válogatott játékos.

A középhátvéd kiemelte, Míchel a találkozó után azt mondta, jó munkát végzett, s a klubvezetők is megerősítették, hogy nem kívánják eladni, számítanak rá, így maradni fog a katalán együttesnél.

„Nem számítottam arra, hogy a BL-ben pályára léphetek, múlt héten még a B-csapatban játszottam. Nem tudom, hogy ez a jövőre nézve mit jelent, de a látottak alapján bízom abban, hogy a bajnokikon is fogok lehetőséget kapni” – tekintett előre a védő.

Yaakobishvili a magyar válogatott kapcsán azt mondta, örülni fog, ha Marco Rossi szövetségi kapitány ismét meghívót küld neki, és ez esetben igyekszik majd élni a lehetőséggel, de ha ez most nem történik meg, akkor az U21-es nemzeti csapatban ugyanúgy igyekezni fog jó teljesítményt nyújtani, ahogy eddig is.

„Ebből a szempontból nem is igazán foglalkozom a válogatottal, sehova nem kell sietnem. Ha most nem kapok meghívót, semmi nem történik, csak dolgozom tovább, hogy később rendszeresen ott lehessek a keretben” – fogalmazott a Girona labdarúgója, aki korábban már kapott meghívót az A-válogatotthoz is.

A Girona három ponttal a 33. helyen zárta a BL 36 csapatos alapszakaszát, így nem jutott tovább.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
Girona (spanyol)–Arsenal (angol) 1–2 (Danjuma 28., ill. Jorginho 38. – 11-esből, Nwaneri 42.)

    
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool87117–  5+1221
  2. FC Barcelona861128–13+1519
  3. Arsenal861116–  3+1319
  4. Internazionale861111–  1+1019
  5. Atlético Madrid86220–12+818
  6. Bayer Leverkusen851215–  7+816
  7. Lille851217–10+716
  8. Aston Villa851213–  6+716
  9. Atalanta843120–  6+1415
10. Borussia Dortmund85322–12+1015
11. Real Madrid85320–12+815
12. Bayern München85320–12+815
13. Milan85314–11+315
14. PSV 842216–12+414
15. Paris SG841314–  9+513
16. Benfica841316–12+413
17. Monaco841313–13013
18. Brest841310–11–113
19. Feyenoord841318–21–313
20. Juventus8332  9–  7+212
21. Celtic833213–14–112
22. Manchester City832318–14+411
23. Sporting832313–12+111
24. FC Bruges8323  7–11–411
25. Dinamo Zagreb832312–19–711
26. VfB Stuttgart831413–17–410
27. Sahtar Doneck8215  8–16–87
28. Bologna8134  4–9–56
29. Crvena zvezda82613–22–96
30. Sturm Graz826  5–14–96
31. Sparta Praha8116  7–21–144
32. RB Leipzig817  8–15–73
33. Girona817  5–13–83
34. Salzburg817  5–27–223
35. Slovan Bratislava88  7–27–200
36. Young Boys88  3–24–210

A vastag színes betűvel jelölt csapatok ott vannak a legjobb 16 között, a fekete vastag betűvel szedett együttesek a nyolcaddöntőbe kerülésről döntő playoffba jutottak, a többi gárda kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik