Tizennyolc csatatér – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 22:48

Leszámítva azt, hogy a meccsszám növelésével járt, mint mostanában minden sportreform, nekem tetszik a labdarúgó Bajnokok Ligája új lebonyolítási formátuma. Korábban a csoportkör utolsó egy-két fordulója általában unalomba fulladt, hiszen a nagycsapatok hamar biztossá tették a továbbjutásukat, most viszont az sem mindegy, hányadik helyen végez egy-egy csapat az alapszakasz tabelláján, mert attól függően kap a kieséses rendszerben könnyebb vagy nehezebb ellenfelet. Az a változtatás is az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) igazolta, hogy az első kalapos kiemelt topkluboknak is meg kell mérkőzniük másik két naggyal, mint ahogy a negyedik kalapos „kicsik” is játszhatnak két másik „kicsivel”. Több volt az izgalom, több volt a jó összecsapás, és a gól is jóval több volt a korábbiakhoz képest, mert az együttesek hamar ráébredtek: ebben a szisztémában a gólkülönbségnek kiemelten fontos szerepe lehet.

Lehet, hogy csak idei specifikum, és többször nem fordul elő, de úgy kanyarodunk rá az utolsó fordulóra – amelyben az izgalmakat növelendő, bár nem túl lapzártabarát módra mind a tizennyolc meccset egy napon, ugyanabban az időben rendezik –, hogy vannak még nagycsapatok, amelyeknek izgulniuk kell, és lehet, hogy be sem jutnak a huszonnégy közé. Veszélyben van még a Manchester City vagy a PSG februári szereplése is, előbbi nincs is a továbbjutók között. Erre vajon ki fogadott volna szeptemberben? Vagy arra, hogy a Bayern München és a Real Madrid ilyenkor csak a tizenötödik, illetve tizenhatodik helyen áll?

Elképesztő az is, hogy az utolsó forduló előtt a harmadik helyen álló Arsenal és a tizenharmadik Brest között mindössze három pont a különbség. Mind a kétmeccsnyi pihenővel jutalmazott legjobb nyolc, mind a folytatás lehetőségét jelentő huszonnégy közé kerülésért olyan sok együttes van még versenyben, hogy matematikus kell hozzá, aki a pontos számot meg tudja mondani. Vagy például a huszadik helyen álló Bruges papíron még lehet tizedik is, de ha kikap a Manchester Citytől, szinte biztosan kiesik már most.

Egyelőre nem is tudom, mi alapján és melyik mérkőzés(ek)re figyelek, figyelünk szerda este kilenc órától – csak az biztos, hogy kapkodjuk majd a fejünket a tizennyolc csatatér között.

Bajnokok Ligája
2025.01.29. 07:07

BL: egyszerre 18 meccsen dől el, melyik 24 csapat marad életben

A Liverpool (Szoboszlai Dominik és a többi sztár ott sem lesz a záró meccsen) és a Barcelona páholyban, a lipcseiek a kiscsapatokkal együtt búcsúznak, a mezőny többi tagja azonban még reménykedhet.

 

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
20 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.01. 23:27

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 09:26

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:50

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32
Ezek is érdekelhetik