Megrázta magát a PSG és a Manchester City is, az első nyolcban végzett a Lille és a Villa

Vágólapra másolva!
2025.01.29. 23:10
Felébredtek... (Fotó: AFP)
Szerdán véget ért a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza, a tabella élén a Liverpool végzett, második a Barcelona, kiesett a VfB Stuttgart, esélyt kapott a Bayern München, a PSG, a Manchester City és a Real Madrid is a továbbjutásra.

Megmenekült a City, a PSG kiütéses sikerrel jutott tovább

MANCHESTER CITY–FC BRUGES

A Manchester City úgy vágott neki az utolsó alapszakaszmérkőzésének, hogy mindenképp győznie kell az FC Bruges ellen, és még az sem garantálja a továbbjutást. Nyomott is, de többnyire meddő volt a fölénye, egyedül Ilkay Gündogan lesgólját lehetett érdemleges eseményként feljegyezni az első félidőben. Ráadásul a szünet előtt a belgák egy kontra végén betaláltak Raphael Onyedikának köszönhetően.

Bajban volt tehát a City, de gyorsan egyenlített a szünet után, Mateo Kovacic nem túl erős, ám pontos lövése a jobb alsóban kötött ki. Ezt követően azonban ismét vendéghelyzetek jöttek, és örülhettek a hazaiak, hogy nem kerültek újra hátrányba. Fortuna pár perccel később újfent a manchesteriekre mosolygott, ugyanis a becsúszva menteni igyekvő Joel Ordónezről a saját kapujába került a labda. Az újabb kapott gól megfogta a belgákat, Erling Haalandék pedig lezárták a találkozót, s bár a norvég kihagyta a ziccerét, Savinho bevette a vendégkaput. A hajrá lecsengett, a Manchester City sokáig szenvedve, de kiharcolta a továbbjutást 3–1-es sikerével, és a Bruges is becsúszott a legjobb 24-be a vereség ellenére.

VFB STUTTGART–PSG

A forduló előtt 10-10 pontos Stuttgartnak és PSG-nek a saját kezében volt a sorsa, a győzelem mindkét csapat számára playoffkörbe jutást, minden más kimenetel viszont könnyen búcsút eredményezhetett volna. A franciák mielőbb el akarták dönteni a találkozót, és 17 perc alatt két gólt vágtak a németek kapujába Bradley Barcola és Ousmane Dembélé révén, utóbbi pedig a 35. percben ismét betalált. Egy félidő alatt eldőlt a mérkőzés, azonban a párizsiak még egy lapáttal rátettek, és Dembélé megrúgta a harmadik gólját is. A hajrában Chris Führich szépített, többet viszont nem tudott felmutatni a Stuttgart, ezzel kiesett, a Paris Saint-Germain pedig várhatja a pénteki sorsolást (1–4).

A Leverkusen, a Lille és az Aston Villa is nyolcaddöntős

PSV EINDHOVEN–LIVERPOOL

A biztosan legjobb 16 közé jutó Liverpool számára nem volt tétje a PSV elleni eindhoveni mérkőzésnek, így Arne Slot vezetőedző legfontosabb játékosainak – így Szoboszlai Dominiknak is – pihenőt adott a holland csapat elleni mérkőzésre, s el sem utaztak Eindhovenbe. A PSV számára sem volt tétje a találkozónak, hiszen a csapat a mérkőzés eredményétől függetlenül biztosan a rájátszáskörben lesz érdekelt. Noha a feleknek nem kellett megszakadniuk, az első félidő így is öt gólt hozott: Arne Sloték hiába vezettek Cody Gakpo büntetőjével, aztán Harvey Elliott találatával is, a szünetben a PSV-nél volt az előny. 3–2

A második félidőben már visszavettek a csapatok, s miután a Barcelona otthon nem tudta legyőzni az Atalantát, a Liverpool eindhoveni vereségével is a BL alapszakaszának élén végzett. – TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!

ASTON VILLA–CELTIC

Repülőrajtot vett a skót bajnok ellen Unai Emery együttese, Morgan Rogers a meccs első öt percében kétszer is bevette Schmeichel kapuját. A Celtic válasza a játékrész második felében érkezett: Adam Idah a 36. percben, majd két perccel később is az ötös vonaláról talált be. A második félidő derekán Ollie Watkins percei következtek, az angol válogatott csatár előbb megszerezte csapata harmadik találatát, majd hét perccel később kihagyott egy tizenegyest. A Villa első két gólját jegyző Rogers a ráadásban kipipálta a triplát is – a nyolcadik helyen jutott be a nyolcaddöntőbe az Emery-csapat. 4–2

Ollie Watkins (a földön) kihagyott egy tizenegyest, de szerzett egy gólt (Fotó: Getty Images)

SALZBURG–ATLÉTICO MADRID

Giuliano Simeone már az ötödik percben megszerezte a vezetést a „matracosoknak” Salzburgban, majd Antoine Griezmann lőtt az üres kapuba. A rutinos francia támadó a szünet előtt is betalált, s ugyan a fordulás után volt egy jobb periódusa az osztrák csapatnak, gólt az Atléti szerzett: a 63. percben Marcos Llorente is feliratkozott a góllövők közé. A ráadásban Adam Daghim ugyan megszerezte a Salzburg becsületgólját, de a lényegi kérdések már rég eldőltek – a legjobb nyolc között zárta az alapszakaszt a madridi csapat, így közvetlenül a nyolcaddöntőbe kvalifikálta magát. 1–4

INTERNAZIONALE–MONACO

Lautaro Martínez negyedik percben értékesített tizenegyesével került előnybe az Inter a Monaco ellen, majd nyolc perccel később ki is szálltak a meccsből a hercegségbeliek – Christian Mawissa nyilvánvaló gólhelyzetben elkövetett szabálytalanságért kapott piros lapot. A kiállítás után négy perccel akcióból is betalált a kék-feketék argentin sztárja, majd – miközben a Monaco képtelen volt megújulni – a 67. percben a mesterhármast is megszerezte. Az Inter így egyenesen a nyolcaddöntőbe jutott, míg a Monaco a rájátszásban bizonyíthat. 3–0

BAYER LEVERKUSEN–SPARTA PRAHA

A Bayer Leverkusen kényelmes helyzetből várta a biztos kieső Sparta Praha elleni meccsét, Xabi Alonsóék 13 pontjukkal a 8. helyről kezdték meg az alapszakasz utolsó körét, sikerükkel pedig közvetlenül a nyolcaddöntőbe juthattak. Ennek megfelelően Florian Wirtzék „felborították a pályát”, és bár Georgi Kabakov játékvezető a mérkőzés elején nem adott meg egy tizenegyest a gyógyszergyáriaknak, nem sokkal később Wirtz révén mégis vezettek. Sőt, a második félidőben Nathan Tella is betalált, végleg biztossá téve a Leverkusen győzelmét – a prágaiaknak esélyük sem volt a pontszerzésre, Xabi Alonsóék pedig a három ponttal hatodikként zártak, és ott vannak a legjobb 16 között. 2–0

LILLE–FEYENOORD

A játéknap legkiélezettebb mérkőzésének a Lille és a Feyenoord csatája tűnt előzetesen, miután a franciák és a hollandok is 4–1–2-es mérleggel, 13 ponttal álltak a 12., illetve a 11. helyen, más kérdés, hogy mindkét csapat már korábban biztossá tette továbbjutását, de küzdhettek a közvetlen nyolcaddöntőbe jutásért. Noha a tét nem volt nagy, a felek így is egymásnak feszültek: a Lille korai vezető góljára nem sokkal később Santiago Giménez révén válaszolt a Feyenoord, ráadásul a rotterdamiaktól Anthony Milambo gólját szabálytalanság miatt nem adták meg.

A szoros első félidő után viszont a Lille a második félidőben átgázolt a hollandokon, Angel Gomes, Jonathan David, Hakón Haraldsson és Rémy Cabella is betalált, így a játéknap legkiegyenlítettebbnek vélt csatája lett a legsimább, ráadásul a Lille győzelmével ott lesz a nyolcaddöntőben. 6–1

BARCELONA–ATALANTA

Hiába vezetett kétszer a Barcelona odahaza az Atalanta ellen, be kellett érnie a döntetlennel (2–2).TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!

A Dortmund, a Bayern és a Real Madrid lecsúszott a legjobb nyolcról

BREST–REAL MADRID

Az első félidő derekán törte fel a breton együttes védelmét a királyi gárda, Rodrygo 14 méterről, laposan lőtt a bal alsó sarokba. A fordulás után Ajorque lesgóljával válaszoltak a hazaiak, majd négy perccel később jött Jude Bellingham, és az ötösről belsőzte a hálóba Lucas centerezését. A mérkőzés hajrájában a blancók jobb szélére átvezényelt Rodrygo egy kipattanóra lecsapva ismét betalált, s beállította a végeredményt. 0–3

Rodygo (középen) volt a meccs hőse (Fotó: AFP)

BAYERN MÜNCHEN–SLOVAN BRATISLAVA

Még volt esélye a Bayern Münchennek, hogy a nyolc között végezzen, és ehhez jól kezdett, Thomas Müller ugyanis a 8. percben gólt fejelt. A második félidőben Harry Kane és Kingsley Coman növelte a bajorok előnyét, akik 3–1-re nyertek – Marko Tolic a 90. percben szépített –, de ez csak a 12. helyhez volt elég.

DINAMO ZAGREB–MILAN

Martin Baturina használta ki Matteo Gabbia ügyetlenkedését, és ziccerből betalált a Milan kapujába, később pedig az olaszok Yunus Musah második sárga lapja miatt emberhátrányba kerültek. A szünet után Christian Pulisic egyenlített, azonban jött az újabb horvát gól Marko Pjacától. Mindent megpróbált a milánói klub, a 2–1-es vereséggel azonban visszacsúszott a 13. helyre, és a zágrábiak sem örülhettek, mert a Sporting pontmentése miatt csak a 25. helyen zártak.

Yunus Musah nehéz helyzetbe hozta csapatát, amely pont nélkül maradt (Fotó: AFP)

BORUSSIA DORTMUND–SAHTAR DONECK

A Dortmund Serhou Guirassy duplájával és Rami Benszebaini góljával 3–1-re legyőzte a Sahtar Donecket (az ukránok kétgólos hátrányban szépítettek), de a német gárda ezzel a sikerrel is csupán a 10. helyen végzett, azaz készülhet a playoffra.

JUVENTUS–BENFICA

A Juventus és a Benfica torinói csatájának is volt tétje, még ha a csapatok kiesésére kicsi is volt az esély, hiszen az olaszok 12 ponttal a 17., a portugálok 10-zel a 21. helyen álltak, de a vendégeknek valamivel fontosabb volt a győzelem, hiszen a PSG, Sporting, Stuttgart, Manchester City kvartett üldözte őket. Jobban is kezdtek a vendégek, akik Vangelisz Pavlidisz révén a 17. percben szereztek vezetést. A mezőnyben hiába volt kiegyenlített a mérkőzés, a Benfica jóval veszélyesebben játszott, a hajrában pedig Orkun Kökcü tette biztossá a portugálok sikerét, így pedig a Juve és a Benfica is ott lesz a rájátszáskörben. 0–2

Elszenvedte 7. vereségét a Leipzig, Yaakobishvili Antallal kapott ki a Girona

SPORTING–BOLOGNA

A másik portugál csapat, a Sporting viszont győzelmi kényszerben fogadta a biztosan kieső Bolognát, de a lisszaboniak nincsenek kifejezetten jó formában, hiszen legutóbbi három BL-meccsüket elveszítették, dolgukat pedig nehezítette, hogy nem számíthattak Viktor Gyökeresre sem. A házigazda szenvedése viszont most is folytatódott, mert az olaszok Tommaso Pobega révén meglepetésre vezettek az első félidő derekán. A Sportingnak innen nagyot kellett küzdenie a továbbjutásért, s Conrad Harder révén a 77. percben egyenlített is, ami már elegendő volt neki, hogy a 23. helyen végezzen, és ott legyen a rájátszáskörben. 1–1

STURM GRAZ–RB LEIPZIG

Semmi tétje sem volt a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt alkalmazó RB Leipzig Sturm Graz elleni mérkőzésének, elvégre a lipcseiek és az osztrákok sem juthattak volna tovább, ám Marco Roséék minden bizonnyal szerettek volna javítani, győzelemmel búcsúzva a BL-idénytől. A vezetőedző ezúttal a magyar kapust csak a kispadon kezdette, ellenben Orbán ott volt a védelem tengelyében. A tét nélküli találkozót a házigazdák a bosnyák Arjan Malic első félidő végén szerzett góljával nyerték meg 1–0-ra, így a Sturm megelőzte a 32. helyen záró Leipziget.

GIRONA–ARSENAL

Hiába játszottak fölényben az „ágyúsok”, a 28. percben a Yaakobishvili Antallal a soraiban felálló Girona szerezte meg a vezetést: Arnaut Danjuma kapott remek ütemű indítást, a holland pedig – Neto felesleges kifutását kihasználva – messziről tekert a kapuba. Mikel Arteta együttese még a szünet előtt megfordította a meccset, előbb Jorginho váltott gólra egy tizenegyest, majd Ethan Nwaneri tekert 17 méterről a kapu jobb oldalába. A meccs hajrájában tizenegyest rúghatott az Arsenal, de Sterling próbálkozását Pau López kivédte – az angol csapat nyert, s a harmadik helyen zárta az alapszakaszt. 1–2

Yaakobishvili Antal (balra) igyekezett utolérni Leandro Trossard-t (Fotó: Getty Images)

YOUNG BOYS–CRVENA ZVEZDA

A már biztos kiesők csatáján a Young Boys 1–0-ra kikapott a Crvena zvezdától, a sereghajtó svájciak így nulla ponttal estek ki a Bajnokok Ligájából, a szerbek pedig a 29. helyen fejezték be a küzdelmeket.

PÉNTEKEN SORSOLNAK A BL-BEN
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken 12 órától tartja a BL kieséses szakaszának sorsolását. A tabella 9–24. helyen végzett csapatai a nyolcaddöntőbe jutásért rájátszást vívnak, a párharcok első mérkőzésére február 11–12-én, a visszavágóra február 18–19-én kerül sor. A tabella 1–8. helyezettje a rájátszásban nem érdekelt, mivel biztos a legjobb tizenhat közötti részvétele, a sorsolást viszont ezeknél a csapatoknál is kiemelt figyelemmel követik, hiszen ekkor derül ki, melyik párharc nyertese lesz az ellenfél a március 4–5. és március 11–12. között esedékes nyolcaddöntőben. Kialakul továbbá a kieséses szakasz teljes ágrajza, a negyeddöntő és az elődöntő előtt sem lesz már sorsolás, a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idényének döntőjét pedig május 31-én München rendezi, a helyszín az Allianz Aréna lesz.
N. Zs.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
Barcelona (spanyol)–Atalanta (olasz) 2–2 (Yamal 47., R. Araújo 72., ill. Éderson 67., Pasalic 79.)
PSV (holland)–Liverpool (angol) 3–2 (J. Bakayoko 35., Szaibari 45., Pepi 45+6., ill. Gakpo 28. – 11-esből, Elliot 40.)
Kiállítva: Nallo (87., Liverpool)
Brest (francia)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (Rodrygo 27., 78., Bellingham 56.)
VfB Stuttgart (német)–Paris Saint-Germain (francia) 1–4 (Führich 77., ill. Barcola 6., O. Dembélé 17., 35., 54.)
Manchester City (angol)–FC Bruges (belga) 3–1 (Kovacic 53., Ordónez 62. – öngól, Savinho 77., ill. Onyedika 45.)
Bayern München (német)–Slovan Bratislava (szlovák) 3–1 (Th. Müller 8., Kane 53., K. Coman 84., ill. Tolic 90.)
Sporting CP (portugál)–Bologna (olasz) 1–1 (Harder 77., ill. Pobega 21.)
Young Boys (svájci)–Crvena zvezda (szerb) 0–1 (Kanga 69.)
Sturm Graz (osztrák)–RB Leipzig (német) 1–0 (Malic 42.)
Internazionale (olasz)–Monaco (francia) 3–0 (Lautaro Martínez 4., 16., 67. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Mawissa (12., Monaco)
Borussia Dortmund (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–1 (Guirassay 17., 44., Benszebaini 79., ill. Marlon 50.)
Bayer Leverkusen (német)–Sparta Praha (cseh) 2–0 (Wirtz 32., Tella 64.)
Juventus (olasz)–Benfica (portugál) 0–2 (Pavlidisz 16., Kökcü 81.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Milan (olasz) 2–1 (M. Baturina 19., Pjaca 60., ill. Pulisic 53.)
Kiállítva: Musah (39., Milan)
RB Salzburg (osztrák)–Atlético Madrid (spanyol) 1–4 (Daghim 90+1., ill. G. Simeone 5., Griezmann 13., 45+1., Llorente 64.)
Lille (francia)–Feyenoord (holland) 6–1 (Szahraui 4., Trauner 38. – öngól, Angel Gomes 57., J. David 74., Haraldsson 76., Cabella 80., ill. Santiago Giménez 14.)
Aston Villa (angol)–Celtic (skót) 4–2 (M. Rogers 3., 5., 90+1., Watkins 60., ill. Idah 36., 38.)
Girona (spanyol)–Arsenal (angol) 1–2 (Danjuma 28., ill. Jorginho 38. – 11-esből, Nwaneri 42.)

    
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
1. Liverpool87117–5+1221
2. Barcelona861128–13+1519
3. Arsenal861116–3+1319
4. Internazionale861111–1+1019
5. Atlético Madrid86220–12+818
6. Bayer Leverkusen851215–7+816
7. Lille851217–10+716
8. Aston Villa851213–6+716
9. Atalanta843120–6+1415
10. Borussia Dortmund85322–12+1015
11. Real Madrid85320–12+815
12. Bayern München85320–12+815
13. Milan85314–11+315
14. PSV Eindhoven842216–12+414
15. Paris SG841314–9+513
16. Benfica841316–12+413
17. Monaco841313–13013
18. Brest841310–11–113
19. Feyenoord841318–21–313
20. Juventus83329–7+212
21. Celtic833213–14–112
22. Manchester City832318–14+411
23. Sporting832313–12+111
24. FC Bruges83237–11–411
25. Dinamo Zagreb832312–19–711
26. VfB Stuttgart831413–17–410
27. Sahtar Doneck82158–16–87
28. Bologna81344–9–56
29. Crvena zvezda82613–22–96
30. Sturm Graz8265–14–96
31. Sparta Praha81167–21–144
32. RB Leipzig8178–15–73
33. Girona8175–13–83
34. Salzburg8175–27–223
35. Slovan Bratislava887–27–200
36. Young Boys883–24–210

A vastag színes betűvel jelölt csapatok ott vannak a legjobb 16 között, a fekete vastag betűvel szedett együttesek a nyolcaddöntőbe kerülésről döntő playoffba jutottak, a többi gárda kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik