Szoboszlai ott van a Liverpool Girona elleni kezdőjében

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.12.10. 17:56
Szoboszlai Dominik ott van a Liverpool Girona elleni kezdőjében (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája ligaszakaszának 6. fordulójában az éllovas és már biztos továbbjutó Liverpool a Girona vendégeként lép pályára. A liverpooliak holland vezetőedzője, Arne Slot a kezdőbe nevezte Szoboszlai Dominikot.

Szoboszlai Dominik mellett a Girona ellen ezúttal Ryan Gravenberch és Curtis Jones lesz ott az angol csapat középpályáján, ugyanis Slot sárga lapos eltiltás miatt nem számíthat Alexis Mac Allisterre. Az angol csapat kapujába visszatért sérülése után Alisson Becker, ugyanakkor Ibrahima Konaté helyett ezúttal Joe Gomez lesz Virgil van Dijk belső védőtársa.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
Girona (spanyol)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!
Girona, Estadio Municipal de Montilivi. Vezeti: Bastien (francia)
GIRONA: Gazzaniga – A. Francés, Juanpe, Krejcí, Blind – Van de Beek, Romeu, M. Gutiérrez – Asprilla, Bryan Gil – Danjuma. Vezetőedző: Míchel
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, J. Gomez, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Gravenberch, Jones – Szalah, Núnez, L. Díaz. Vezetőedző: Arne Slot

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
18.45: Dinamo Zagreb (horvát)–Celtic (skót) (Tv: Sport2)
18.45: Girona (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–Aston Villa (angol) (Tv: Sport1) 
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Internazionale (olasz) (Tv: Sport2) 
21.00: Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Bruges (belga)–Sporting CP (portugál) 
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Bayern München (német), Gelsenkirchen 
21.00: Salzburg (osztrák)–Paris Saint-Germain (francia) 
21.00: Brest (francia)–PSV (holland)

 

Legfrissebb hírek

Nem lesz öt olasz csapat a BL következő idényében

Bajnokok Ligája
18 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
2025.04.17. 14:24

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:46
Ezek is érdekelhetik