Bernardo Silva szerint elég mélyen van most a City, Pep Guardiola nem ért egyet vele

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.11.06. 08:53
Silva szerint mélypontra jutottak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City 4–1-re kikapott a Sporting CP-től kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A sorozatban harmadik vereség után csalódott nyilatkozatok jöttek a City oldaláról, míg a Sportingnál nem csak a távozó vezetőedző, Rúben Amorim nyilatkozott, de a triplázó Viktor Gyökeres is.

 

Csalódás a mai eredmény, azt hiszem, egy kicsit mélyen vagyunk most. Úgy tűnik, minden a rossz irányba halad. Ha jól is játszunk helyenként az utóbbi időszakban, a helyzeteinket nem rúgjuk be, a védelem pedig túl könnyen meginog. Gyorsan vissza kell jönnünk ezekből a vereségekből, ehhez szükség lesz a sérültek felépülésére is, de nem keressük a kifogásokat, ma jobban játszott az ellenfél” – nyilatkozta a meccset követően a Sky Sportnak a Manchester City középpályása, Bernardo Silva, majd erre kontrázott rá Pep Guardiola. 

Nem értek egyet Bernardóval, nem vagyunk mélyen. A Bournemouth ellen úgy kaptunk ki, hogy rosszul játszottunk, ezen a meccsen viszont jól, annak ellenére, hogy kaptunk négy gólt, közte két felesleges tizenegyessel. Előre tudtuk, hogy ez egy kemény idény lesz, az is. Kihívás, de azt szeretem, az élet ilyen. Folytatjuk!” – értékelt a katalán sikeredző.

Érthetően a Sportingnál sokkal vidámabb volt a helyzet. A meccs emberének választott, három gólt szerző, magyar felmenőkkel is rendelkező, svéd válogatott Viktor Gyökeres így nyilatkozott: „Közel tökéletes este volt. Nem indult jól, de mindent kihajtottunk magunkból, mélyen védekeztünk, remekül alkalmazkodtunk és igen, szereztünk négy gólt” – mondta, majd távozó edzőjére is kitért. „Rúben Amorim rengeteg dologra tanított meg engem, ő hozott ide, hitt bennem, esélyt adott nekem, minden dicséretet megérdemel. A legjobbakat kívánom neki!”

Sporting Clube de Portugal v Manchester City - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD4
Amorimot az egész csapat ünnepelte (Fotó: Getty Images)

A Manchester United irányítását hamarosan átvevő Amorim így értékelt: „Ez egy fantasztikus este volt, egy hatalmas momentum, amit mindannyian megérdemeltünk. Közel négy éve kezdtük, itt tartunk… fantasztikus. A meccsről azért el kell mondanom, hogy szerencsénk volt. Abban, hogy két perc alatt két gólt szereztünk a második félidő elején, semmilyen taktikai húzás nem játszott szerepet, nagyon gyorsan történt minden. Utána változtattunk a letámadási sémánkon, jobban középre zártunk, Mateo Kovacicra embert állítottunk, s próbáltuk megfojtani a Cityt.” 

Bajnokok Ligája
2024.11.05. 22:58

Gyökeres három gólt rúgott, a Sporting négyig meg sem állt a Man. City ellen

A Dortmund hajrábeli góllal gyűrte le a Sturm Grazot.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ 
4. FORDULÓ
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol) 4–1 (Gyökeres 38., 49., 81. – a másodikat és a harmadikat 11-esből, M. Araújo 46., ill. Foden 4.)

    
  1. Liverpool4410–1+912
  2. Sporting CP4319–2+710
  3. Monaco43110–4+610
  4. Borussia Dortmund43113–6+79
  5. Aston Villa336–0+69
  6. Manchester City421110–4+67
  7. Brest3217–2+57
  8. Internazionale3215–0+57
  9. Arsenal3213–0+37
10. Juventus42117–5+27
11. Bayer Leverkusen42116–5+17
12. Lille42115–4+17
13. Celtic42119–907
14. Dinamo Zagreb421110–12–27
15. Barcelona32110–3+76
16. Benfica3217–4+36
17. Real Madrid4229–7+26
18. Milan4227–6+16
19. Feyenoord3216–7–16
20. Atalanta3123–0+35
21. PSV Eindhoven41217–5+25
22. VfB Stuttgart31113–4–14
23. Paris SG31112–3–14
24. Sparta Praha31114–6–24
25. Bayern München31210–7+33
26. Girona4134–8–43
27. FC Bruges3122–6–43
28. Atlético Madrid3123–8–53
29. Sahtar Doneck3120–4–41
30. Bologna4130–5–51
31. RB Leipzig444–9–50
32. Sturm Graz441–6–50
33. Crvena zvezda332–11–90
34. Salzburg330–9–90
35. Young Boys330–9–90
36. Slovan Bratislava442–15–130
A FŐTÁBLA ÁLLÁSA 

 

Legfrissebb hírek

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
5 perce

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:07

Magyar játékvezetők is szerepet kapnak az Arsenal–Real Madrid BL-negyeddöntőn

Bajnokok Ligája
2025.03.24. 12:53

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

„Még soha nem szembesültem ilyen helyzettel” – Marciniak Julián Álvarez szabálytalan tizenegyeséről

Bajnokok Ligája
2025.03.14. 10:13
Ezek is érdekelhetik