Núnez döntött, a Lipcse a harmadik mérkőzését is elvesztette a BL-alapszakaszban

Vágólapra másolva!
2024.10.23. 22:55
Szoboszlai végig a pályán volt egykori csapat ellen (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában az RB Leipzig odahaza 1–0-s vereséget szenvedett a Liverpooltól.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
RB LEIPZIG (német)–LIVERPOOL (angol) 0–1 (0–1)
Lipcse, Red Bull Aréna, 45 228 néző. Vezette: Schärer (svájci)
RB LEIPZIG: Gulácsi – Geertruida (Bitshiabu, 74.), Orbán, Lukeba, Henrichs – A. Haidara (Elmasz, 86.), Vermeeren (Kampl, 74.), Nusa – Sesko (Baumgartner, 74.), X. Simons (Poulsen, 77.) – Openda. Vezetőedző: Marco Rose
LIVERPOOL: Kelleher – Alexander-Arnold (J. Gomez, 75.), I. Konaté, Van Dijk, Cimikasz (A. Robertson, 75.) – Szoboszlai, Gravenberch, A. Mac Allister – Szalah (Luis Díaz, 63.), D. Núnez (C. Jones, 75.), Gakpo. Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: D. Núnez (27.)

Ritka jelenség a BL-ben, hogy két (top)csapatban összesen három magyar légiós is pályára lép kezdőként, márpedig Lipcsében a hazaiaknál Gulácsi Péter és Willi Orbán, a vendégeknél pedig Szoboszlai Dominik kapott lehetőséget – utóbbi egyébként éppen a németektől érkezett a Mersey partjára 2023 nyarán. A magyaroknál csak a hollandok voltak többen, ők összesen öten (két lipcsei, három liverpooli), az pedig már fel sem tűnik a modern futballban, hogy egy német–angol klubtalálkozón egy német (Benjamin Henrichs) és egy angol játékos (Trent Alexander-Arnold) kerül be a kezdőcsapatba.

A pazar nemzetközi felhozatal ellenére a felek sokáig egymás hibáiból éltek, a 19. percben például a liverpooli kaput védő Caoimhín Kelleher gyakorlatilag Benjamin Seskóhoz fejelte a labdát, amikor kiszaladt a tizenhatosról, hogy tisztázzon, a lipcsei támadó pedig majdhogynem az üres kapura tekerhetett – pontatlanul. Nem egészen tíz perc múlva rossz hazai felszabadítással induló lehetőségből született a Liverpool vezető gólja: Kosztasz Cimikasz beadását követően Mohamed Szalah visszafejelte a labdát öt méterről az elmozduló Gulácsi helyére, az érkező Darwin Núnez pedig közelről a kapuba továbbított. A Leipzig kapusa később két nagyobb védést is bemutatott, előbb Núnez, aztán Virgil van Dijk fejesénél, majd Orbán adhatott hálát a bírónak, amiért nem ítélt tizenegyest azt követően, hogy a tizenhatoson belül szabálytalankodott Núnezzel szemben.

A második játékrész újabb Gulácsi-bravúrral kezdődött – Cody Gapko elé megint csak védelmi hibát követően került a labda, de a támadó néhány lépésről a magyar kapusba rúgta a labdát –, hogy aztán teljes érdektelenségbe fulladjon a meccs. A 70. perc körül volt némi élénkülés: Alexis Mac Allister Szoboszlai legurítása után a lécre tekerte a labdát tizenhat méterről, majd az addigra teljesen elgémberedett Kellehernek kellett kétszer is bravúrt bemutatnia. Az eredmény azonban nem változott, így a Leipzig a harmadik mérkőzését is elveszítette a BL-alapszakaszban (az előző kettőt az Atlético Madrid és a Juventus ellen), a Milant és a Bolognát már megverő Liverpool pedig megőrizte százszázalékos mérlegét. 0–1

Gulácsi több bravúrt is bemutatott (Fotó: Getty Images)
  1. Aston Villa

3

3

6–0

+6 

  2. Liverpool

3

3

6–1

+5 

  3. Manchester City

3

2

1

9–0

+9 

  4. Monaco

3

2

1

9–4

+5 

  5. Brest

3

2

1

7–2

+5 

  6. Bayer Leverkusen

3

2

1

6–1

+5 

  7. Internazionale

3

2

1

5–0

+5 

  8. Sporting

3

2

1

5–1

+4 

  9. Arsenal

3

2

1

3–0

+3 

10. Barcelona

3

2

1

10–3

+7 

11. Borussia Dortmund

3

2

1

12–6

+6 

12. Real Madrid

3

2

1

8–4

+4 

13. Benfica

3

2

1

7–4

+3 

14. Juventus

3

2

1

6–4

+2 

15. Lille

3

2

1

4–3

+1 

16. Feyenoord

3

2

1

6–7

–1 

17. Atalanta

3

1

2

3–0

+3 

18. VfB Stuttgart

3

1

1

1

3–4

–1 

19. Paris SG

3

1

1

1

2–3

–1 

20. Celtic

3

1

1

1

6–8

–2 

21. Sparta Praha

3

1

1

1

4–6

–2 

22. Dinamo Zagreb

3

1

1

1

6–11

–5 

23. Bayern München

3

1

2

10–7

+3 

24. Girona

3

1

2

4–4

25. Milan

3

1

2

4–5

–1 

26. FC Bruges

3

1

2

2–6

–4 

27. Atlético Madrid

3

1

2

3–8

–5 

28. PSV Eindhoven

3

2

1

3–5

–2 

29. Bologna

3

1

2

0–4

–4 

30. Sahtar Doneck

3

1

2

0–4

–4 

31. RB Leipzig

3

3

3–6

–3 

32. Sturm Graz

3

3

1–5

–4 

33. Crvena zvezda

3

3

2–11

–9 

34. Salzburg

3

3

0–9

–9 

35. Young Boys

3

3

0–9

–9 

36. Slovan Bratislava

3

3

1–11

–10 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik