Kovács István vezeti a BL-döntő „visszavágóját” – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 12:43
Kovács István (Fotó: Imago Images)
Kovács István vezeti a Real Madrid–Borussia Dortmund mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedden – közölte a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A 40 esztendős, nagykárolyi játékvezető asszisztensei Mihai Marica és Florin Neacsu lesznek, a tartalékjátékvezető feladatait Marcel Barsan látja el, míg a VAR-szobában a holland Pol van Boekel, Erwin Blank páros segíti a romániai játékvezetői brigád munkáját – olvasható a FRF közleményében.

A korábban Kl- és El-döntőt, valamint BL-elődöntőt vezető Kovácsnak ez lesz az első mérkőzése a Bajnokok Ligája főtábláján a jelenlegi idényben – ezt megelőzően a BL és az El selejtezőiben, valamint a Nemzetek Ligájában bíráskodott a nemzetközi porondon.

Érdekesség, hogy Kovács István öccse, Szabolcs is szóhoz jut a legrangosabb európai kupasorozatban. A 36 éves játékvezető Horatiu Fesnic tartalékja lesz a Girona–Slovan Bratislava összecsapáson.

 

Legfrissebb hírek

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
8 órája

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

Itt a Real Madrid, a Man. City és a Chelsea kerete a klubvilágbajnokságra – Rodri is ott van Guardiola csapatában

Klub-vb
2025.06.11. 21:11
Ezek is érdekelhetik