Az UEFA maximálja a vendégjegyek árát az európai kupaporondon

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 18:28
A vendégszurkolóknak kedvez az UEFA a jegyárak maximálásával (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korlátozza a jegyek árát a vendégszurkolók számára a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a Konferencialigában egyaránt.

 

Az UEFA hétfőn a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 2024–2025-ös idényben a Bajnokok Ligájában maximum 60, míg az Európa-ligában 40, a Konferencialigában pedig 20 eurót lehet elkérni a vendégjegyekért a hazai csapatok részéről. Ezeket az árakat az európai szövetség később tovább csökkenti, a 2025–2026-os szezonban a vendégszurkolóknak a BL-ben legfeljebb 50, az El-ben 35 eurót kell majd fizetniük – a Kl-ben marad majd a maximum 20 eurós jegyár. 

Mint a közlemény fogalmaz, az UEFA célja, hogy az európai labdarúgást minden szurkoló számára elérhetőbbé és megfizethetőbbé tegye.

„A mai döntés az UEFA azon törekvését erősíti meg, melynek célja minden szurkoló számára javítani a meccsnapi élményt. A szurkolóbarátabb irányelvek bevezetésével folytatjuk küldetésünket, hogy a labdarúgás továbbra is olyan befogadó sportág maradjon, ahol megbecsülik és elismerik azokat a szurkolókat, akik átutazzák Európát azért, hogy buzdítsák csapatukat” – nyilatkozta Aleksander Ceferin, a szövetség elnöke.

Az elmúlt években számos nemzetközi találkozón szólaltak fel a szurkolók a magas jegyárak ellen, transzparensekkel üzenve a döntéshozóknak, akik úgy tűnik, meghallották a drukkerek hangját.

A szurkolók a tavaszi Liverpool–Atalanta Európa-liga-negyeddöntőn is egyértelművé tették: nemet mondanak a jegyárak emelésére (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
3 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
11 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
14 órája

„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

Európa-konferencialiga
17 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
Tegnap, 6:42

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03
Ezek is érdekelhetik