A szurkolók felháborodtak az RTL fizetős BL-közvetítése miatt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 10:03
Felháborodást keltett az új közvetítési rendszer (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bajnokok Ligája kiemelt mérkőzéseit a 2024–2025-ös idénytől az RTL Magyarország közvetíti a streamingfelületén előfizetéses formában. Az első fordulót követően többen felháborodtak az új és szokatlan helyzeten.

A Femcafe csapata a csütörtöki nap folyamán ment el egy sportbárba, hogy megkérdezze a futballszurkolókat, mit gondolnak az új rendszerről. Természetesen már a legtöbben tisztában voltak eddig is vele, hogy a következő három idényben az MTVA helyett az RTL+-on lesznek a fontosabb mérkőzések, ám rengeteg emberben csak most tudatosult, hogy ez mivel jár. 

„A hely, ahová lementünk, egy angol kommentátorral megspékelt illegális streamen vetítette ki a tévére a mérkőzést. Később persze jelezték, hogy elő fognak fizetni az RTL+ Prémiumra, de a többség nem volt ennyire lelkes” – osztotta meg az élményt a Femcafe oldala

A drukkerek közül sokan kiemelték, hogy felháborítja őket az új rendszer – már csak azért is, mert rengeteg meccset csak online lehet követni és a televízióban nem –, és többen is elárulták, hogy inkább az illegális letöltés mellett fogják letenni a voksukat.

„Ha a kedvenc csapatom játszik, és a fizetősön lesz, akkor simán meg tudom oldani. Van elég rezsi, a Netflixre is elő vagyunk fizetve a feleségemmel, nem kell mellé egy RTL+. Aki itt van, az mind tudja, hogyan kell behozni a mérkőzéseket a külföldi oldalakon, szóval ennyi, én nem fizetek elő, az tuti.” 

Nem meglepő módon pedig akadtak, akik már elő is fizettek, ám sokallják az csomag árát: 

„Pár meccsért, amit én látni akarok, szerintem elég drága. Mindenért pénzt akarnak legombolni az emberről. Ez is egy lehúzás. Szerintem később le fogom mondani, most még a próbaidőszakban vagyok.”

 


 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:39

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:50

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:02

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:17

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:27

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08
Ezek is érdekelhetik