A Barcelona benevezte Ansu Fatit a Bajnokok Ligája-keretébe

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 16:02
Ansu Fati mérkőzésen még nem vehette fel a Barcelona új mezét (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában szereplő FC Barcelona benevezte a keretébe azt az Ansu Fatit, aki a katalánokhoz visszatérve sérülés miatt eddig még nem lépett pályára.

A Barcelona a közösségi oldalán közölte a BL-keretét, ebben 10-es számmal láthatjuk Ansu Fatit.

Mint júliusban megírtuk, a 21 éves játékos ismét megsérült, a jobb lábfejével voltak gondok.

A tizenéves korában hatalmas tehetségnek kikiáltott Fati a kidőlése előtt nem sokkal azt mondta, készen áll arra, hogy ismét nevelőegyesületében bizonyítson.

„Az emberek az gondolják, sérült vagyok, de jól vagyok, és teljes mértékben készen állok a Barcelonára a következő idényben. Sok időt töltök az edzőteremben, és mindent megteszek azért, hogy kiváló formába kerüljek. Sikeres akarok lenni a Barcelonában.”

A még mindig csak 21 éves játékos – aki Lionel Messi távozása után megkapta a 10-es mezt Barcelonában – eddigi karrierjét beárnyékolják a sérülések. A térdeivel többször is probléma volt, és az előző idényben is hátráltatta őt a vádlisérülése. A Brighton & Hove Albion színeiben csupán 19 Premier League-mérkőzésen játszott, és összesen két gólja volt. Az Európa-ligában hat meccsen kétszer talált a kapuba és egy gólpasszt jegyzett. Miután lejárt az egyéves kölcsönszerződése, a nyáron visszatért a katalánokhoz.

Ansu Fati legutóbb május 19-én játszott a Manchester United elleni bajnokin, akkor csereként tíz percet kapott.

 

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik