BL: kialakult a főtábla mezőnye – íme, a kalapbeosztás!

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 23:25
Fotó: Imago Images
Kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája megújult főtáblás küzdelmének 36 csapatos mezőnye.

Három olyan együttes lesz a Bajnokok Ligájában, amely magyar játékost foglalkoztat: a Liverpoolban Szoboszlai Dominiket, az RB Leipzigben Gulácsi Pétert és Willi Orbánt, a Gironában pedig Yaakobishvili Antalt figyelhetik a szurkolók. A Bologna, a Slovan Bratislava, a Brest és a Girona újoncnak számít a BL-ben, utóbbi kettő ráadásul az európai kupaporondon is.

A csütörtökön 18.00 órakor kezdődő sorsoláson minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kap, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakasz során. Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

A BL fináléját május 31-én a müncheni Allianz Arénában rendezik meg.

A LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap: Real Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Bayern München (német), Paris Saint-Germain (francia), Liverpool (angol), Internazionale (olasz), Borussia Dortmund (német), RB Leipzig (német), Barcelona (spanyol)
2. kalap: Bayer Leverkusen (német), Atlético Madrid (spanyol), Atalanta (olasz), Juventus (olasz), Benfica (portugál), Arsenal (angol), FC Bruges (belga), Sahtar Doneck (ukrán), Milan (olasz)
3. kalap: Feyenoord (holland), Sporting CP (portugál), PSV Eindhoven (holland), Dinamo Zagreb (horvát), FC Salzburg (osztrák), Lille (francia), Crvena zvezda (szerb), Young Boys (svájci), Celtic (skót)
4. kalap: Slovan Bratislava (szlovák), Monaco (francia), Sparta Praha (cseh), Aston Villa (angol), Bologna (olasz), Girona (spanyol), VfB Stuttgart (német), Sturm Graz (osztrák), Brest (francia)

Bajnokok Ligája
2024.08.15. 11:20

Számítógépes szoftver sorsolja az európai kupák főtábláját

Az UEFA szerdán mutatta be a sajtónak az új sorsolási módszert, amelyben a szoftveres rész veszi át a főszerepet.

 

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
23 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 08:46
Ezek is érdekelhetik