Az előétel tálalva – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 01:08


SOHASEM RAJONGTAM különösebben a Bajnokok Ligája csoportköréért, amolyan kötelező rossznak tartottam, amelyen túl kell lenni, hogy jöhessen a tényleg izgalmas egyenes kieséses rész. A mérkőzések többsége unalomba fulladt, az utolsó egy-két körnek általában már semmi tétje sem volt, és bár időnként akadtak meglepetések, a legtöbbször előre lehetett tudni, melyik két csapat jut tovább. Nyilvánvaló volt, hogy a régi, elavult formátum tarthatatlan. Azután pedig végképp frissítésre volt szükség, hogy a topklubok 2021-ben elkezdték szervezni a saját Szuperligájukat.

Az is nyilvánvaló, hogy az új, elsőre kissé még kuszának tűnő formátum elsősorban a bevételnövelést célozza. Több mérkőzés, több pénz. Akkor meg főleg, ha sokkal több olyan összecsapás lesz, amely vonzza a nézőket. Sokan persze kétkedve fogadták az új lebonyolítást, de én bizakodó vagyok. Persze a lényeg most is az egyenes kiesés lesz, mégis sokkal izgalmasabbnak ígérkezik az úgynevezett ligaszakasz vagy alapszakasz. Már csak azért is, mert a folytatás szempontjából sem mindegy, hogy valaki első vagy negyedik lesz-e. Aki pedig a kilencedik és a huszonnegyedik hely között zár, arra vár egy plusz rájátszáskör, amely a sűrű versenynaptár közepette nyilván egyik csapatnak sem hiányzik.

Azért is vagyok optimista, mert számos olyan szurkolói beszámolót olvastam hazai és külföldi fórumokon, hogy egy számítógépes futballjátékban tesztelték az új formátumot, és szinte kivétel nélkül azt írták, hogy meglepően izgalmasan alakult az alapszakaszrész. Remélem, a valóságban is így lesz, mindenesetre attól nem tartok, hogy unalmasabb lesz, mint az eddigi csoportkör. Olyan, mintha az eddigi ízetlen előétel helyett kapnánk egy finomabbat, ami után a főétel is még jobban esik.

Persze a nagy átalakítás közepette arról se feledkezzünk meg, hogy amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, még sohasem indult úgy az idény, hogy egy magyar futballistának reális esélye legyen a végső győzelemre. Most Szoboszlai Dominiknak köszönhetően van ilyen játékos, még akkor is, ha a ligaszakaszban Lipcsébe is ellátogató Liverpool nem tartozik a három-négy legesélyesebb csapat közé.

Mindenesetre hamarosan megízlelhetjük, hogy valóban jó lett-e az új előétel. Ha nem, akkor néhány éven belül alighanem mégis jön a Szuperliga…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Bajnokok Ligája
2024.08.29. 18:55

Szoboszlai visszatér Lipcsébe, a Liverpool a Real Madrid ellen is játszik a BL-ben – sorsolás

A Barcelona ezúttal sem kerülte el a Bayern Münchent, de felsorolni is nehéz a rangadókat, annyi van.

 

Legfrissebb hírek

Szívvel-lélekkel – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 08:47

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
2025.06.17. 14:32

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37
Ezek is érdekelhetik