Dibusz: A tavalyi rossz emlékű első fordulós párharcunk után mindenkiben kellő óvatosság volt...

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 22:31
Dibusz Dénest is megtapsolták a Fradi-szurkolók a lefújás után (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában a Ferencváros 5–0-ra legyőzte a walesi The New Saintset a párharc első mérkőzésén. A találkozó után Dibusz Dénes értékelt az M4 Sportnak.

 

Ahogy arról beszámoltunk, a zöld-fehérek rendkívül sima, ötgólos győzelmet arattak a TNS felett. Dibusz Dénes, az FTC kapusa a találkozó után arra a kérdésre igennel felelt, hogy egyszerűbb volt-e ez a mérkőzés, mint amire számítottak.

„A tavalyi rossz emlékű első fordulós párharcunk után mindenkiben kellő óvatosság volt, azonban az már a múlt – nyilatkozta a 33 éves játékos az M4 Sport kamerái előtt. – Magabiztosan várhattuk a találkozót, mert az egyik legjobb felkészülés van a hátunk mögött. Jó formában, erőállapotban érkeztünk meg erre az összecsapásra, és tudtuk, hogyan kell dominálni, helyzeteket kialakítani. Nagyon fontos volt, hogy hamar megszereztük az első gólt, ez még jobban megnyugtatott minket, és ezt követően végig irányítottuk a meccset. Úgy vágtunk bele, hogy újra nekifutunk a BL-csoportkörnek, és egyelőre jó úton haladunk. Bízom benne, hogy ugyanígy tudunk továbbmenni.”

A Ferencváros csapatkapitányát ezt követően új csapattársáról, a brazil Raul Gustavóról kérdezték, hogy mennyire sikerült vele összecsiszolódni az első tétmérkőzésre.

„Teljes mértékben rendben volt az összhang, a kommunikáció, a mozgás, jól tudtunk együtt dolgozni. Nehéz jó ballábas belső védőt találni, de sikerült: remek mélységi labdái vannak, pontos és erős passzokat ad. Bizonyította, hogy jó játékos, nagy pozitívum, hogy így tudott bemutatkozni” – fogalmazott Dibusz.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Ferencváros–The New Saints (walesi) 5–0 (3–0)
Budapest, Groupama Aréna, 16 231 néző. Vezette: Guillermo Cuadra (spanyol)
FTC: Dibusz – Makreckis (Botka, 76.), I. Cissé, R. Gustavo (Knoester, 83.), Ramírez – Rommens, Maiga (Tóth Alex, 76.), Zachariassen – A. Traoré, Pesics (Kady, 76.), Marquinhos (Owusu, 76.). Vezetőedző: Pascal Jansen
TNS: C. Roberts – Danie Davies (Baker, 90.), Bodenham, Pask, J. Daniels – Redmond (Daniel Williams, 63.), Leo Smith, Ben Clark (S. Bradey, 89.) – Jordan Williams (Holden, 63.), Brad Young (Mcmanus, 76.), Brobbell. Vezetőedző: Craig Harrison
Gólszerző: A. Traoré (15., 21., 54.), Zachariassen (24.), Marquinhos (62. – 11-esből)
A visszavágót július 30-án rendezik Oswestryben.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
1 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
3 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
9 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Kangyal Balázs belesérült a sok gyerek megmentésébe

Jégkorong
2025.09.07. 18:58

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik