Szijjártó Péter a BL-döntő után odaszúrt a szervezőknek

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.06.02. 12:10
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a Puskás Arénában a Wembley-vel ellentétben a szervezés és a biztonság az eseményhez méltó lesz (Fotó: Getty Images)
Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter a londoni Wembleyben rendezett labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után közösségi oldalán szúrt oda a szervezőknek.

Mint ismert, az Európa-liga múlt heti döntője napján lett hivatalos, hogy 2026-ban a Puskás Aréna ad otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének. A 2023–2024-es kiírás fináléja után Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szúrt oda a londoni döntő szervezőinek, ugyanis a mérkőzés már az elején félbeszakadt, amikor több szurkoló is a pályára rohant és percekig kergették a feladatukra nem túl alkalmasnak tűnő biztonságiak az egymás után pályára szaladó drukkereket.

„Két év múlva találkozunk Budapesten – ahol a szervezés és a biztonsági szolgálat is méltó lesz az alkalomhoz…” – olvasható Szijjártó Péter közösségi oldalán.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (0–0)
London, Wembley Stadion, 86 212 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Can (Malen, 80.), Sabitzer – Sancho (Bynoe-Gittens, 87,), Brandt (Haller, 80.), Adeyemi (Reus, 72.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 86.) – Bellingham (Joselu, 84.) – Rodrygo (Éder Militao, 90.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 90+4.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Carvajal (74.), Vinícius Júnior (83.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10

Orbán Viktor az unokájával együtt szurkolt a magyar válogatottnak – fotó, videó

Magyar válogatott
2025.10.13. 11:10

Európai vb-selejtezők: ismét a magyar válogatott meccsét látták a legtöbben a helyszínen

Magyar válogatott
2025.10.12. 17:51

Gyerekfoci-ünnep a Puskás Arénánál

Képes Sport
2025.10.10. 12:12

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
2025.10.02. 11:34

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00
Ezek is érdekelhetik