Biztos playoffkört és későbbi kezdést jelent a Ferencvárosnak a Real Madrid BL-győzelme

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 12:31
A Ferencváros legrosszabb esetben is Konferencialiga-playoffkörös (Fotó: Árvai Károly, archív)
Mint arra felhívtuk a figyelmet, a Bajnokok Ligája döntőjének kimenetele hatással volt a Ferencváros és a Paksi FC életére is a nemzetközi kupaporondon. Mivel a Real Madrid diadalmaskodott, az FTC nem az első, hanem a második selejtezőkörben kezd a BL-ben, továbbá biztossá vált, hogy valamelyik kupasorozatban playoffkörbe kerül. Az ulloi129.hu hozzáteszi, hogy ez a csapat számára várhatóan két héttel későbbi kezdést fog jelenteni.
Bajnokok Ligája
2024.05.27. 10:27

BL: a Real Madrid győzelme a Ferencvárosnak, a Dortmundé a Paksnak kedvezne

Megmutatjuk a megújuló Bajnokok Ligája első kalapjába kerülő csapatokat!

 

A Bajnokok Ligája-selejtező második körének sorsolását június 19-én tartják, akkor egy ellenfélpárt kap a Ferencváros (kivéve, ha a lengyel bajnok Jagielloniát sorsolják a Fradinak), hogy a párharcukból melyik együttes jut tovább, az július 17-én kiderül. A nevezési listát július 18-án éjfélig kell leadni, az első meccs előtti éjfélig ezt két helyen meg lehet változtatni. Az első mérkőzést július 23-24-én, a visszavágót 30-31-én játssza az FTC. A bajnokság első fordulója július 27–28-án, azaz a két találkozó közt lesz az NB I-es versenynaptár szerint – jegyzi meg összefoglaló cikkében az ulloi129.hu.

A harmadik kört az első és a második kör közt, július 22-én sorsolják, akkor is egy ellenfélpárt kap majd a csapat. Ha továbbjut az első BL-selejtezős párharcban, akkor a következő, a harmadik kör előtt augusztus 1-re kell leadni a keretet, ezeket a meccseket augusztus 6-7-én, illetve 13-án rendezik. A playoff sorsolását még a harmadik kör előtt, augusztus 5-én tartják. A rájátszás két meccsét augusztus 20-21-én és 27-28-án rendezik.

A Ferencváros mindegyik BL-selejtezős párharcában kiemelt lesz, még az utolsóban is, ha eljut odáig.

A FERENCVÁROS LEHETSÉGES ELLENFELEI A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐJÉNEK MÁSODIK KÖRÉBEN
Kiemeltek az 1. körben: Ballkani (koszovói), Borac Banja Luka (bosnyák), FCSB (román), Flora Tallinn (észt), Jagiellonia Bialystok (lengyel), Klaksvík (feröeri), Lincoln Red Imps (gibraltári), Petrocub (moldovai), Pjunik (örmény), RFS (lett), Shamrock Rovers (ír), The New Saints (walesi)
Nem kiemeltek az 1. körben: Celje (szlovén), FK Decic Tuzi (montenegrói), Differdange (luxemburgi), Dinamo Batumi (grúz), Dinamo Minszk (fehérorosz), Egnatia (albán), Hamrun Spartans (máltai), Larne (északír), Ordabaszi (kazah), Panevezys (litván), Struga (északmacedón), Santa Coloma (andorrai), Vikingur Reykjavík (izlandi), Virtus (San Marinó-i)

Ha a Ferencváros kiesik az első párharcban a BL-ből, akkor az Európa-liga selejtezőjébe kerül át. Itt a selejtező harmadik körében nincs kiemelés, a 12 BL-párharc vesztese játszik majd egymással. Az El-playoff kiemelésének szabályait később állítja össze az UEFA. Ha két vesztes párharccal a Konferencialiga-playoffba esnének a zöld-fehérek, akkor ott kiemeltek lennének, de mivel hat kiemelt és négy nem kiemelt (a Kl-selejtező bajnoki ága harmadik selejtezőkörének négy továbbjutója) lenne, így másik kiemeltet is kaphatnának. Az El és a Kl selejtezőit egy nappal a BL-selejtezők után, csütörtökönként rendezik. A sorsolások napja ugyanaz, kivéve a bajnoki fázisét, azt egy nappal a BL-sorsolás után, augusztus 30-án rendezik.

A főtáblák nevezési listáját szeptember 3-án kell leadni. Ha a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében eljut a playoffig, ott is kiemelt lesz.

 

Legfrissebb hírek

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
41 perce

A Linkin Park lép fel a Bajnokok Ligája döntője előtt Münchenben

Bajnokok Ligája
6 órája

L’Équipe: Donnarumma a Liverpool ellen is kulcsszerepet vállalt, megváltozott – nemzetközi sajtóvisszhang

Bajnokok Ligája
8 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
9 órája

Milánóban lepné meg az Intert a Bayern

Bajnokok Ligája
10 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
11 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
11 órája

Mikel Merino: Most jön a neheze

Bajnokok Ligája
11 órája
Ezek is érdekelhetik