Ancelotti szeretné, ha a Real Madrid játékosai élveznék a BL-döntő hetét

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 13:23
Real Madrid Training Session
Carlo Ancelotti edzőként az ötödik BL-címét nyerheti szombaton (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője azt javasolja a játékosainak, hogy élvezzék a hét minden pillanatát a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati, Borussia Dortmund elleni döntője előtt.

„Ezt a hetet élvezni kell – jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatón az olasz szakember, aki óriási BL-döntős tapasztalattal rendelkezik, mivel játékosként kétszer, edzőként pedig már ötször volt érdekelt – s összesen hatszor nyert – a legrangosabb európai kupasorozat végjátékában. – Péntekig kiélvezünk minden percet, mert a döntőbe jutás mindig siker.”

Ancelotti azt is elmondta, hogy minden fináléra ugyanúgy kell készülni, és mindegyik előtt ugyanúgy zajlik a hét.

„A hét mindig ugyanolyan: öröm és aggodalom. A félelem majd jönni fog, de mielőtt jönne, élvezni fogom ezt az időszakot – hangsúlyozta. – A hideg verejték majd jön szombat délután. Ez normális, minden ilyen meccs előtt így van, ám bízom a csapatomban, amely már Bajnokok Ligája-üzemmódban van.”

A 64 éves tréner – aki egyedüliként mind az öt nagy európai pontvadászatban bajnokságot nyert csapataival – arról is beszélt, hogy nem szabad favoritként tekinteniük magukra.

„Nagyon magabiztosak vagyunk, de nem gondolhatunk arra, hogy mi vagyunk az esélyesek. Egy olyan csapat ellen játszunk majd, amely remekül teljesített eddig, kiejtette a Paris Saint-Germaint és az Atlético Madridot. Elkötelezettek és remek a hozzáállásuk” – nyilatkozta Ancelotti.

A Real Madrid 15. BL-diadalát arathatja, míg a Dortmund másodszor nyerheti meg a trófeát. A finálé szombaton 21 órakor kezdődik a londoni Wembley Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

Abel Ferreira lehet a brazil szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.05.03. 09:27

A Real Madrid egyelőre nem engedi útjára Ancelottit, a helyzet bonyolódik

Spanyol labdarúgás
2025.04.30. 12:43

Edzőkeringőt indíthat el Ancelotti madridi búcsúja, Leverkusenben már Xabi Alonso utódját keresik

Német labdarúgás
2025.04.29. 11:48

Ancelotti megegyezett a brazil szövetséggel – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.28. 21:59

Inter: Pavard kihagyja a Barcelona-meccset, Thuram visszatérhet

Bajnokok Ligája
2025.04.28. 16:48

„Egyszerűen tökéletes éjszaka volt” – Hansi Flick az FC Barcelona kupagyőzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.04.27. 08:22

„Nehéz elképzelni őket a szombati csapatban” – Ancelotti két játékosa sérüléséről beszélt

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 10:08

Jürgen Kloppot akarja edzőnek a Real Madrid elnökének jobbkeze – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.22. 11:21
Ezek is érdekelhetik