Az olaszok plusz BL-helye már biztos, a másodikra a németek a befutók

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 11:28
Az angolok az Aston Villa menetelésében és a német csapatok bukdácsolásában reménykedhetnek (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga negyeddöntői után frissült az országok koefficiens alapján számolt rangsora. Az egyik extra BL-hely már biztosan Olaszországé, míg a másikért továbbra is Németország és Anglia csatázik, ám előbbi komoly előnyre tett szert.


Az együtthatós rangsort a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga küzdelmei során szerzett pontok alapján határozzák meg. Pont jár a selejtezőben elért teljesítményért, a különböző szakaszokba jutásért, valamint természetesen a mérkőzéseken elért döntetlenek és győzelmek után is. Az egy bajnokságban szereplő klubok által szerzett összes együtthatói pontot összeadják, majd ezt az eredményt elosztják az adott bajnokságból az adott szezonban Európában szereplő klubok számával.

A 2024–2025-ös idényben debütál a BL új, 36 csapatos formátuma. Ennek következtében a rangsor első két helyezettje pluszhelyet kap a következő idényben. Az UEFA honlapján közzétett aktuális állás szerint Olaszország (19.428 pont) vezet, majd Németország következik (17.928 pont), a harmadik helyen Anglia (17.375 pont) áll. 

Ugyan a BL-ben már nincs olasz együttes, az El-ben az Atalanta és a Roma, míg az Ekl-ben a Fiorentina még versenyben van. Az olaszok hatalmas előnye azt jelenti, hogy jövőre biztosan legalább öt olasz csapat indul a Bajnokok Ligájában. A jelenlegi rendszerben egy országot maximum öt csapat képviselhet a BL-ben, azonban az ESPN azt írja, hogy az új, 36 csapatos formátumban nem lenne ilyen megkötés, így amennyiben a Roma vagy az Atalanta megnyerné az Európa-ligát, úgy akár hat olasz csapat is ott lehet a Bajnokok Ligája következő idényében.

Az első hely tehát elkelt, a másodikért viszont ádáz küzdelem folyik Németország, Anglia és Franciaország között. A legjobb pozícióból a németek indulnak. A Dortmund és a Bayern München a BL-ben, míg a Bayer Leverkusen az El-ben készülhet elődöntőre. Németország legutóbb az 1994–1995-ös idényben adott három elődöntős csapatot az európai kupákban, akkor szintén ez a három csapat versengett.

Ezzel szemben az európai kupákban indult nyolc angol csapat közül már csak egy, az Ekl-ben a legjobb négybe jutó Aston Villa maradt talpon. A 2014–2015-ös idény óta most először fordult elő, hogy egy angol klub sincs versenyben az Európa-liga és a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között.

Az angoloknak maximum 18.250 pontjuk lehet, míg a két csapattal (PSG – Bajnokok Ligája, Marseille – Európa-liga) versenyben lévő franciák legfeljebb 18.416 pontot gyűjthetnek. A három német csapat hat mérkőzése közül elég két győzelem (vagy egy győzelem, két döntetlen) és a Bundesliga ötödik csapata is a BL-ben indulhat. Amennyiben ez nem jön össze, akkor is az Aston Villának két győzelemmel kellene továbbjutnia az elődöntőben, majd nyernie a döntőben ahhoz, hogy az angolok előzzenek.

AZ EURÓPAI LABDARÚGÓKUPÁK PROGRAMJA

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
Első mérkőzések
Április 30.
Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol)
Május 1.
Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia)
Visszavágók
Május 7.
Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német)
Május 8.
Real Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
A döntő június 1-jén lesz Londonban, a Wembley Stadionban.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ
Első mérkőzések – május 2.
Roma (olasz)–Bayer Leverkusen (német)
Olympique Marseille (francia)–Atalanta (olasz)
Visszavágók – május 9.
Bayer Leverkusen (német)–Roma (olasz)
Atalanta (olasz)–Olympique Marseille (francia)
A döntő május 22-én lesz Dublinban.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
ELŐDÖNTŐ
Első mérkőzések – május 2.
Aston Villa (angol)–Olympiakosz Pireusz (görög)
Fiorentina (olasz)–FC Bruges (belga) 
Visszavágók – május 9.
Olympiakosz Pireusz (görög)–Aston Villa (angol)
FC Bruges (belga)–Fiorentina (olasz)
A döntő május 29-én lesz Athénban.

 

Legfrissebb hírek

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
51 perce

Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

Bajnokok Ligája
2 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
4 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
12 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
12 órája

Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

Bajnokok Ligája
13 órája

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
14 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
17 órája
Ezek is érdekelhetik