BL: Gulácsi Péter kezdhet az RB Leipzig idei utolsó csoportmeccsén

Vágólapra másolva!
2023.12.13. 11:05
null
Gulácsi Péter már jó ideje visszatért az edzésekhez, szerdán a BL-ben is az RB Leipzig kapujába állhat (Fotó: AFP)
A Young Boys elleni, mindkét csapatnak tét nélküli összecsapással zárja Bajnokok Ligája idei csoportküzdelmeit az RB Leipzig – Gulácsi Péterrel a kezdőcsapatban.

Negyedszer jutott a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé az RB Leipzig, s mivel a csoport megnyerésére már nincs lehetősége (a Manchester City oda-vissza legyőzte, s szerdán százszázalékos mérleggel juthat tovább), gyakorlatilag mindenféle teher nélkül léphet pályára. A sorozat rangján és a pontszerzésért járó pénzdíjakon kívül a Young Boysnak sem maradt számottevő motivációja, hiszen a Crvena zvezda elleni belgrádi 2–2-vel, és a berni 2–0-s győzelemmel az is biztossá vált, hogy hátra sem kell már nézegetnie a csoportban, tavasszal az Európa-ligában folytatja.

Magyar szempontból különösen örömteli, hogy Gulácsi Péter 434 nappal súlyos térdszalagszakadása után minden bizonnyal újra kezdőként, a pályán hallgathatja a Bajnokok Ligája-indulót. Az utóbbi napokban több pletyka is napvilágot látott a német sajtóban a kapus Young Boys elleni és a jövőbeni szerepéről a klubban. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Marco Rose vezetőedző megkapta a lehetőséget a kérdések tisztázására.

„Nagyon várja már, hogy több mint egy év után újra a kapuban álljon a Bajnokok Ligájában – hazai pályán, a szurkolók és a fiai előtt – utalt magyar válogatott kapusára az RB Leipzig vezetőedzője, Marco Rose. – Úgy látom, a szokásosnál is motiváltabb, nyugodtan és vidáman készül, és rendkívüli módon koncentrál a találkozóra. Az, hogy Janis Blaswich és Gulácsi Péter között viszály lenne, vagy hogy Péter a télen távozna, csupán pletyka, semmi alapja sincs. Mindketten kiválóan érzik magukat Lipcsében.”

Gulácsi Péter továbbra is a legtöbb Bajnokok Ligája-mérkőzéssel büszkélkedő magyar futballista, a Young Boys elleni lehet a 33. fellépése a legrangosabb európai kupasorozatban. Willi Orbán továbbra sem bevethető, neki legközelebb a nyolcaddöntőben lesz lehetősége növelni BL-meccsei számát.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

18.45: RB Leipzig (német)–Young Boys (svájci) (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink visszatennék a kapuba Gulácsi Pétert – kérdés, védhet-e

Magyar válogatott
2025.03.20. 13:08

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Gulácsi az őszi távollétéről: „Nagyobb feneket kerítettek ennek, mint kellett volna”

Magyar válogatott
2025.03.17. 16:01

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Szavazás: állítsuk össze minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottját!

Magyar válogatott
2025.03.11. 16:52
Ezek is érdekelhetik