BL: Simeone százados lett, Haaland 40 BL-gólnál tart

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 13:09
null
Diego Simeone százados lett a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
Diego Simeone 100. Bajnokok Ligája-mérkőzésén ült edzőként az Atlético Madrid kispadján kedd este, amikor is spanyol együttese 3–1-re nyert a holland Feyenoord vendégeként a labdarúgó BL csoportkörének 5. fordulójában – írta a játéknap szerdai összefoglalójában az IFFHS.   

 

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet anyaga szerint az argentin szakember a 12. edző a sorozat históriájában, aki elérte ezt a mérföldkövet, és csupán a harmadik, aki ugyanazzal az együttessel lett „százados". Korábban Alex Ferguson (190 BL-mérkőzés a Manchester Uniteddel) és Arsene Wenger (177, Arsenal) jutott el idáig és lépte is át a százmeccses határt. Simeone irányításával az Atlético a száz találkozóból 48-szor nyert, 27-szer döntetlent játszott és 25-ször veszített.

A címvédő Manchester City története során először győzött úgy BL-találkozón, hogy a félidőben még kétgólos hátrányban volt. Josep Guardiola alakulata 0–2-ről fordítva nyert 3–2-re az RB Leipzig ellen, amelyben szerdán nem jutott szóhoz két magyar válogatott játékosa, a cseresorban ülő Gulácsi Péter és a sérülés miatt huzamos ideje hiányzó Willy Orbán. Az angol alakulat korábban mind a hat olyan mérkőzését elveszítette, amikor az első játékrészt követően ellenfele két góllal vezetett.

A City norvég sztárcsatárának, a három hazai találatból az elsőt jegyző Erling Haalandnak a lipcsei együttes az első számú áldozata: valamennyi eddigi találkozójukat tekintve a kedd esti gólja immár a 12. volt a német klub ellen. Haaland jelenleg a 40. BL-góljánál tart, amelyet mindössze 35 meccsen ért el.

Az FC Barcelona és a Porto összecsapásából az IFFHS azt a „szélsőséget" emelte ki, hogy a katalánoknál csereként pályára lépett Lamine Yamal és a vendégeknél szereplő veterán védő, Pepe 24 év és 137 nap korkülönbséggel játszott egymás ellen. Ez a második legnagyobb ilyen differencia a BL történetében: Pedrinél, a Barcelona ifjú irányítójánál Gianluigi Buffon a Juventus hálóőreként 24 évvel és 301 nappal idősebbként jutott szóhoz a 2020. december 8-i meccsen. A szerdán 40 éves és 275 napos Pepe bekerült a BL történetének öt legkorosabbja közé, ráadásul az előtte levő négy futballista mindegyike kapus.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ
November 28., kedd

Lazio–Celtic 2–0
Feyenoord–Atlético Madrid 1–3

PSG–Newcastle 1–1
AC Milan–Dortmund 1–3
Manchester City–RB Leipzig 3–2
Young Boys–Crvena zvezda 2–0

Barcelona–Porto 2–1
Sahtar Doneck–Antwerp 1–0

Legfrissebb hírek

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
19 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Haaland Kocsis mögött, Puskás előtt az IFFHS rangsorában

Minden más foci
2025.10.12. 13:22

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
2025.10.05. 12:14

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20
Ezek is érdekelhetik