BL: Nem volt tizenegyes, Nacho nem vághatja le a kezét – Ancelotti

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 09:32
null
Carlo Ancelotti és Rudi Garcia (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, a Real Madrid 3–2-re győzött a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának 2. fordulójában. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a csapatok vezetőedzői!

„Nehéz mérkőzést játszottunk egy erős ellenfél ellen. – kezdte értékelését Carlo Ancelotti, a Real Madrid mestere. – Nem futballoztunk valami jól, de megtettük, amiért idejöttünk. (...) A kapott gól után jól mozogtunk a vonalak között, majd a tizenegyest követően ismét megváltozott a játék képe. A Napoli ekkor komoly nyomást helyezett ránk, úgy 10-15 percig szenvedtünk, de ezután visszavettük az irányítást.”

Az olasz szakember ezután beszélt a nápolyi csapatnak megítélt büntetőről is.

„Szerintem az nem volt tizenegyes, mert a labda Nacho lábáról pattant vissza a kezére, s ő nem vághatja le a kezét. Az ilyen természetesen véleményes, de a szabályok szerint a más testrészről a kézre visszapattanó labdákat nem lehet lefújni” – fogalmazott Ancelotti, majd kitért Jude Bellingham és Kepa Arrizabalaga teljesítményére is.

„Még mindig nem tudom elhinni, hogy csak húszéves, mert olyan érett és karakteres játékkal rukkol ki, mintha már harminc lenne. Mindig tudja, mi a dolga, s az általa képviselt minőség és erő a mai napig képes meglepni minket” – méltatta angol tanítványát az olasz mester.

„Kepa kiváló kapus, ma is bemutatott két fantasztikus védést. A levegőben már szenved egy kicsit, de ez normális, hiszen nem két méter magas. Senki sem tökéletes. Én is mondhatnám, hogy sármos és tökéletes vagyok, de senki nem tökéletes, így te vagy én sem” – védte meg az első nápolyi gólnál hibázó kapust Ancelotti.

„Szerintem az eredmény igazságtalan – mondta el gondolatait kertelés nélkül a Napoli vezetőedzője, Rudi Garcia. – Legalább egy döntetlent megérdemeltünk volna, de a futball már csak ilyen. Sok minden tetszett a játékunkban, méltó ellenfelei voltunk egy kiváló gárdának. Az első kapott gól miatt nem aggódom, ez benne van a játékban, a mi stílusunk amúgy is magában hordozza a labdavesztés lehetőségét. A második már jobban zavart, mivel túlzottan szétnyíltunk. Az ehhez hasonló nehéz helyzetekben tudnunk kell rendezni a sorokat. (...) Csapatszintű hibát követtünk el.”

„A második félidei játékunk tetszett, agresszívek voltunk, egyenlítettünk, és szerintem a győztes gólt is megszerezhettük volna. Most beszélhetnék a játékvezetésről, mert a tizenegyes mellett Olivera ellen is elkövettek egy szabálytalanságot, de szerintem felesleges ezen rugózni. Végső soron a játékosok teljesítményével elégedett vagyok, csupán a végeredmény zavar” – zárta értékelését a francia szakember.

DE LAURENTIIS: OSIMHEN HOSSZABBÍTANI FOG
„Victor Osimhen hosszabbítani fog, mivel a játékosok boldogok itt, s csak akkor szomorúak, amikor búcsút intenek a csapatnak. A Real nagyon erős gárda, de én végső soron elégedett vagyok a mieink játékával” – nyilatkozta a meccs után a Chiringuito TV-nek a Napoli elnöke és tulajdonosa, Aurelio De Laurentiis, amit a Gazzetta dello Sport szemlézett.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Real Madrid (spanyol) 2–3 (1–2)
Nápoly, Diego Armando Maradona Stadion, 51 649 néző. Vezette: Turpin (francia)
Napoli: Meret – Di Lorenzo, Östigard, Natan, Mathías Olivera (Mário Rui, 88.) – Anguissa (Simeone, 88.), Lobotka (Cajuste, 88.), Zielinski (Raspadori, 75.) – Politano (Elmasz, 70.), Osimhen, Kvarachelia. Vezetőedző: Rudi Garcia
Real Madrid: Kepa – Carvajal, Rüdiger, Nacho, Camavinga (F. Mendy, 64.) – Valverde, Tchouaméni, Kroos (Modric, 65.) – Bellingham – Vinícius Júnior (Ceballos, 84.), Rodrygo (Joselu, 75.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Östigard (19.), Zielinski (54. – 11-esből), ill. Vinícius Júnior (27.), Bellingham (33.), Meret (78. – öngól)

 

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Rodrygónak többek között Carlo Ancelotti segített kimászni a mentális gödörből

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 10:34

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik