BL: megtört Haaland gólcsendje, 20 év után kapott ki otthon a Newcastle

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.26. 10:52
null
Erling Haaland megtörte az április óta tartó gólcsendet (Fotó: Getty Images)
Nem kevesebb, mint 543 perces gólcsendet tört meg a Bajnokok Ligájában a Young Boys ellen duplázó Erling Haaland, a címvédő Manchester City csatára. Mindeközben a Newcastle United sorozatban 24 veretlen európai kupameccs, összesen két évtized után kapott ki a saját közönsége előtt. Lássuk tehát a Bajnokok Ligája 3. fordulója szerdai játéknapjának legérdekesebb statisztikáit!

YOUNG BOYS–MANCHESTER CITY

Megtört Erling Haaland gólcsendje. A címvédő Manchester City norvég óriása öt mérkőzés, 543 ínséges perc után vette be a Young Boys kapuját, s ha már megtette, akkor duplázott is. Haaland ezt megelőzően még áprilisban, a Bayern elleni negyeddöntőn volt eredményes a sorozatban.

 


S ha már Haaland: a norvég klasszis a svájci csapat ellen szerzett duplájával már 115 gólban vett részt legutóbbi 100 tétmérkőzésén (96 gól, 19 gólpassz), jelezve félelmetes formáját.

 

 

 

S ha már Svájc: Manuel Akanji lett a sorozat történetének első svájci játékosa, aki svájci csapat ellen szerzett gólt.

 

 

NEWCASTLE UNITED–BORUSSIA DORTMUND

Két évtizednyi szünet után jött a bukta Newcastle-ben. A „szarkák” 2003 márciusa óta – akkor a Barcelona diadalmaskodott a St. James' Parkban – először kaptak ki hazai pályán az európai kupaporondon. Ez idő alatt 24 meccsen 19 győzelem és öt döntetlen volt az angolok mérlege.

 

Megtört a BVB angliai átka. A sárga-fekete együttes 2016 márciusa óta – akkor a Tottenham vendégeként tudott győzni – nyeretlen volt az angol csapatok otthonában az európai porondon, de a Newcastle United elleni idegenbeli sikerrel ez a kínos széria is megszakadt.

RB LEIPZIG–CRVENA ZVEZDA

Xavi Simons volt a lipcseiek húzóembere a szerb bajnok elleni találkozón: góllal és gólpasszal segítette csapatát. A meccs napján 20 éves és 187 napos középpályás az elmúlt 20 év legfiatalabb holland játékosa, akinek ez sikerült – 2003 novemberében Arjen Robben 19 évesen jegyzett gólt és gólpasszt a PSV színeiben az AEK Athén ellen.

 

FEYENOORD–LAZIO

A rómaiak ellen duplázó mexikói csatár, Santiago Giménez mindössze a harmadik Feyenoord-játékos, akinek sikerült ez a mutatvány a BL-ben – korábban Julio Cruz (1997-ben és 1999-ben), illetve Jon Dahl Tomasson (2000-ben) volt képes erre a mutatványra.

 

 


A Lazio egyetlen gólját szerző Pedro eközben a harmadik 36 év fölötti játékos lett, aki egymás után két BL-meccsen is eredményes tudott lenni – korábban Cristiano Ronaldo (2021 novemberében) és Olivier Giroud (2022 novemberében) volt képes erre.

BARCELONA–SAHTAR DONECK

Megtáltosodott Xavi Barcája a BL-ben. A katalánok a jelenlegi idényt megelőző hét BL-meccsükön egy győzelem mellett két döntetlent és négy vereséget számláltak, de az új évadban háromból három sikerrel vezetik a csoportjukat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Barca története során először kapott gól nélkül zárja a csoportkör első három fordulóját, de a Sahtar szépíteni tudott, így ezt a csúcsot nem sikerült megdönteni.

 

 

PARIS SAINT-GERMAIN–AC MILAN

Negatív csúcsot állított fel a Milan. A piros-fekete együttes lett a BL történelmében az első olasz csapat, amely egymás után öt meccsen képtelen bevenni az ellenfelek kapuját.

 


 

A milánóiak ellen egy gólt jegyző Kylian Mbappé már a nyolcadik találatban (öt gól, három gólpassz) vett részt az olasz csapatok elleni eddigi nyolc BL-meccsén: a Milan mellett a Juventus, az Atalanta és a Napoli is bánhatta a világbajnok támadó villanásait.

 

 


A PSG klasszisa ezzel elrontotta Stefano Pioli jubileumát: az olasz szakember ugyanis a 200. tétmeccsén ült a Milan kispadján. Az 58 éves tréner Nereo Rocco, Nils Liedholm, Arrigo Sacchi, Fabio Capello és Carlo Ancelotti után a hatodik edző lett a klub történetében, akinek ez sikerült.

 

Végül, de nem utolsósorban Warren Zaïre-Emery lett a statisztikák pontos számolása óta a legfiatalabb játékos, aki két gólpasszt jegyzett a BL-ben,17 évesen és 231 naposan. A francia labdarúgó ezzel Theo Walcottot előzte meg, aki 17 évesen és 250 naposan volt képes hasonlóra.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
Október 25., szerda
Feyenoord–Lazio 3–1
Barcelona–Sahtar Doneck 2–1
Celtic–Atlético Madrid 2–2
PSG–AC Milan 3–0
Newcastle–Dortmund 0–1
Leipzig–Crvena zvezda 3–1
Young Boys–Manchester City 1–3

Antwerp–Porto 1–4

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Feyenoord 3 2 1 7–4 +3 6
2. Atlético Madrid 3 1 2 6–5 +1 5
3. Lazio 3 1 1 1 4–5 –1 4
4. Celtic 3 1 2 3–6 –3 1
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG 3 2 1 6–4 +2 6
2. Borussia Dortmund 3 1 1 1 1–2 –1 4
3. Newcastle United 3 1 1 1 4–2 +2 4
4. Milan 3 2 1 0–3 –3 2
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3 9–3 +6 9
2. RB Leipzig 3 2 1 7–5 +2 6
3. Crvena zvezda 3 1 2 4–8 –4 1
3. Young Boys 3 1 2 4–8 –4 1
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 3 3 8–1 +7 9
2. Porto 3 2 1 7–3 +4 6
3. Sahtar Doneck 3 1 2 5–7 –2 3
4. Antwerp 3 3 3–12 –9 0



 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik