BL, A-csoport: piros lap, kimaradt büntető, Galata-siker az MU ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 23:00
null
Icardi: pokolból a mennybe (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában az A-csoportban eseménydús, remek meccsen a Galatasaray 3–2-re legyőzte idegenben a Manchester Unitedet. A másik meccsen a Bayern München 2–1-re megverte az otthon játszó Köbenhavnt.

Manchester United (angol)–Galatasaray (török)

Története során az MU először lépett pályára BL-meccsen úgy, hogy a kezdőcsapatában három afrikai játékos is helyet kapott – André Onana (kameruni), Hannibal Mejbri (tunéziai), Szofjan Amrabat (marokkói).

Az angolok bő negyedóra elteltével megszerezték a vezetést, Marcus Rashford beadásából Rasmus Höjlund fejelt a kapuba. Nem sokáig örülhettek Erik ten Hag játékosai, mert hat perccel később éppen a korábbi manchesteri, Wilfried Zaha egyenlített. Közben az eső egyre jobban szakadt…

1–0, Höjlund


1–1, Zaha

Az 59. percben Höjlund ismét betalált, de lesen kapta meg a labdát, így a játékvezető nem adta meg a gólt. Ellenben a 67. percben már igen, a dán támadó óriási sprint végén szerezte meg ismét a vezetést az MU-nak.

Csakhogy négy perc múlva jött Kerem Aktürkoglu



A 77. perc döntő lehetett volna. Casemiro buktatta Mertenst, ezért a brazil piros lapot kapott. Sőt, mivel a tizenhatoson belül történt az eset, büntetőt végezhettek el a hazaiak. Mauro Icardi azonban a jobb alsó sarok mellé helyezett.

Három perc múlva viszont Icardi gyönyörű góllal tette jóvá a hibáját.

Az MU emberhátrányban is veszélyesen támadott, de újabb gólt már nem szerzett, így a törökök 3–2-re megnyerték az összecsapást.

FC Köbenhavn (dán)–Bayern München (német)

Az első félidőben a dánoknak nem sok lehetőségük volt a gólszerzésre, ellenben a bajorok veszélyesen rohamozták a hazai kaput. Ám hiába a 64 százalékos labdabirtoklás, a hét rúgott szöglet, a koppenhágai védelem jól végezte a dolgát, így 0–0-val vonultak pihenőre a felek.

A fordulás után a Bayern folytatta a rohamokat, mégis a Köbenhavn szerezte meg a vezetést – Lukas Lerager használta ki a vendégek védelmének rendezetlenségét az 56. percben.

Persze a meccs kép alapján nem volt váratlan a Bayern-gól sem, a 67. percben Jamal Musiala szép lövéssel egyenlített.

A hajrában pedig érvényesült a papírforma: a 83. percben jött a csereként beálló Mathys Tel (a szintén hajrábeli csereember, Thomas Müller előkészítéséből), és megszerezte a vezetést – mint kiderült, a győztes gólt is – a Bayernnek.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Manchester United (angol)–Galatasaray (török) 2–3 (Höjlund 17., 67., ill. Zaha 23., Aktürkoglu 71., Icardi 81.)
Kiállítva: Casemiro (77., MU)
Köbenhavn (dán)–Bayern München (német) 1–2 (Lerager 56., ill. Musiala 67., Tel 83.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 2 2 0 0 6–4 +2 6
2. Galatasaray 2 1 1 0 5–4 +1 4
3. FC Köbenhavn 2 0 1 1 3–4 –1 1
4. Manchester United 2 0 0 2 5–7 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik