BL: a Newcastle menedzsere még nézőként sem volt BL-meccsen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 22:05
null
Eddie Howe kedden debütál a BL-ben a sorozatba húsz év után visszatérő Newcastle élén (Fotó: AFP)
Élete első BL-mérkőzésére készül Eddie Howe, a Newcastle United menedzsere, aki még nézőként sem volt jelen egyetlen összecsapáson sem az európai sorozatban. Már elsőre is váratlan helyzetbe került, csapatával nem Milánóban, hanem otthon edzett a mérkőzés előtti napon.

 

„Sohasem voltam még Bajnokok Ligája-meccsen, még nézőként sem. Nem értem rá, azon dolgoztam, hogy a saját csapatommal ott legyek – mondta Eddie Howe a hétfői sajtótájékoztatóján, miután csapata a Premier League szombati meccsnapján hármas vereségsorozatét megszakítva legyőzte a Brentfordot. – Sokat segített a hétvégi bajnoki győzelmünk, vidámabban keltünk útra, és felszabadultabban játszhatunk.”

Howe-nak egy vihar miatt le kellett mondania arról, hogy csapatával a meccs előtti napon Milánóban eddzen, hétfő délután otthon tartotta meg szokásos meccs előtti edzését a csapatával. A gépük többórás késéssel, este érkezett meg Milánóba, így az UEFA által előírt időben (12 és 20 óra között) meg sem tarthatta a sajtótájékoztatóját, így lehetséges, hogy büntetni fogják.

„Büszke vagyok arra, hogy húsz év, Sir Bobby Robson óta először velem jutott el a csapat a Bajnokok Ligájába. Örülök a játékosaink és a szurkolóink miatt, izgalmas élmény lesz” – mondta Howe, aki elárulta, hogy a válogatott mérkőzések miatt elrendelt bajnoki szünetben szakított ama szokásával, hogy csakis a következő mérkőzésre összpontosított, és a Brentford mellett már a Milan elleni taktikán is dolgozott.

„A Milanra nem lehet két nap alatt felkészülni. Igyekszünk megmutatni a legjobb oldalunkat” – mondta a menedzser, akit nem téveszt meg, hogy a milánói derbin 5–1-re kikapott az ellenfél az Intertől, a Milan ugyanis az előző három bajnokiját megnyerte, és a Serie A tabelláján a harmadik ghelyen áll.

A csoport másik meccsén a PSG a Dortmundot fogadja.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT

21.00: Feyenoord (holland)–Celtic (skót)
21.00: Lazio (olasz)–Atlético Madrid (spanyol)
F-CSOPORT

18.45: Milan (olasz)–Newcastle United (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) (Tv: M4 Sport)
G-CSOPORT
18.45: Young Boys (svájci)–RB Leipzig (német) (Tv: Sport2)
21.00: Manchester City (angol)–Crvena zvezda (szerb) (Tv: Sport1)
H-CSOPORT
21.00: Barcelona (spanyol)–Royal Antwerp (belga) (Tv: Sport2)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Porto (portugál), Hamburg

Legfrissebb hírek

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Szoboszlai Dominik: Sokkal boldogabb leszek, ha megőrizzük első helyünket a tabellán

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:47
Ezek is érdekelhetik