BL, A-csoport: a Galata kétgólos hátrányból mentett pontot a végén

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 20:49
null
Az utolsó percekben mentett pontot a Galata (Fotó: AFP)
Izgalmakkal teli mérkőzéssel kezdték a Bajnokok Ligája A-csoportját, a Galatasaray ugyanis az utolsó percekben mentette 2–2-re a Köbenhavn elleni találkozót.

 

A Galata nagyon hamar elkezdett nyomást helyezni dán ellenfelére, és az első percekben több veszélyes helyzetet alakított ki. Mégis a vendégek kerültek előnybe – s már az első, kaput eltaláló lövésükből. A 35. percben a törökök kapusa, Fernando Muslera pontatlanul ívelte a tizenhatoson kívülre a labdát, így gyorsan a kapu elé értek a vendégek, akik Mohamed Elyounoussi révén voltak eredményesek (VIDEÓ ITT!).

A második félidőben megduplázta előnyét a dán gárda. Az 58. percben Birger Meling jó ütemben indult meg a leshatárról, szépen passzolta be a labdát Diogo Goncalvesnek, aki már szinte üres kapura fejezte be az akciót (VIDEÓ ITT!).

A 73. percben a vendégek védője, Elias Jelert összeszedte második sárgáját is, ezzel emberelőnybe kerültek a házigazdák. Mikor már sokan azt hihették, minden remény elveszett, a 86. percben Sacha Boey góljával szépített a Galatasaray (VIDEÓ ITT!), majd kevesebb mint két perccel később a tizenhatos határáról gyönyörű lövést eresztett el Tete, s a labda szintén a kapuban landolt – döntetlenre mentette a találkozót az isztambuli csapat (VIDEÓ ITT!).

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

Galatasaray (török)–Köbenhavn (dán) 2–2 (Boey 86., Tete 88., ill. Elyounoussi 35., Diogo Goncalves 58.)
Kiállítva:
Jelert (73., Köbenhavn)

KÉSŐBB

Bayern München (német)–Manchester United (angol) 4–3

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
1 órája

Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

Légiósok
22 órája

Dániában a Köbenhavn, Horvátországban a Rijeka is második trófeáját szerezte meg

Minden más foci
2025.05.29. 19:18

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Sallai az első magyar, aki bajnok és kupagyőztes lett Törökországban – nyert a Galata

Légiósok
2025.05.18. 20:11

Ki hitte volna? – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.05.16. 08:58

Sallai Roland Török Kupa-győztes!

Légiósok
2025.05.14. 21:54

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik