BL: 45 éve nem történt ilyen a Manchester Uniteddel; Bellingham a hős

DOMONKOS SÁNDOR BÁLINTDOMONKOS SÁNDOR BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 09:45
null
Az előjelek is a Bayern Manchester United elleni győzelmét vetítették előre (Fotó: Getty Images)
Kiváló mérkőzéseket és számos izgalmat hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör 1. fordulójának szerdai játéknapja. Az angol Manchester United csak az eredményt tudta szorossá tenni a Bayern München vendégeként, a Real Madridban ismét Jude Bellingham volt a hős, az Arsenal gálával tért vissza, Lautaro Martínez pedig megelőzte Crespót és Eto’ót. Érdekességek.

 

Galatasaray (török)–FC Köbenhavn (dán) 2–2

Több mint 22 éve nem történt ilyen a Galatasarayjal. Az isztambuli csapat a dán fővárosiak ellen kétgólos hátrányból mentett pontot, ezzel 2001 áprilisa óta – amikor a Real Madridot verte meg a negyeddöntőben 3–2-re – először nem kapott ki, amikor kétgólos hátrányban volt.

A dán csapatban a 18 éves Oscar Höjlund néhány órával hamarabb mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, mint 20 éves bátyja, a nyáron az Atalantától a Manchester Unitedhez szerződő Rasmus, ám a testvérek így is ugyanazon a napon debütáltak – Oscar ikertestvére, Emil viszont nem volt ott a Köbenhavn keretében.


Real Madrid (spanyol)–Union Berlin (német) 1–0

Megint Jude Bellingham volt a Real Madrid hőse. A Dortmundból szerződtetett angol labdarúgó 20 évesen és 83 naposan a Real Madrid és az angolok legfiatalabb olyan játékosa lett, aki a hosszabbításban szerzett győztes gólt a BL-ben. Bellingham egyébként a hatodik olyan angol Real Madrid-labdarúgó, aki pályára lép az európai kupasorozatokban Laurie Cunningham, Steve McManaman, David Beckham, Michael Owen és Jonathan Woodgate után.

Bellingham ráadásul a Real Madridnak mindössze a negyedik olyan játékosa a 21. században Cristiano Ronaldo, Isco és Marco Asensio után, aki a La Ligában és a Bajnokok Ligájában is góllal debütált.


Nem annyira meglepő módon a sorozatot 14-szer megnyerő Real Madrid rendelkezik a legjobb mutatókkal a Bajnokok Ligájában: a „királyiak” lőtték a legtöbb gólt (642), játszották a legtöbb meccset (305), szerezték a legtöbb győzelmet (183) és a legmagasabb győzelmi aránnyal rendelkeznek (60 százalék).


Arsenal (angol)–PSV (holland) 4–0

Gálaelőadással tért vissza az Arsenal. A londoni csapat a 2013–2014-es BL-idény óta először kezdte győzelemmel a sorozatot, a PSV négygólos legyőzése pedig az Arsenal legnagyobb különbségű, első fordulós sikere volt a 2010–2011-es idényben 6–0-ra megnyert Braga elleni meccs óta.

A hollandok rég nem kezdték ilyen rosszul a Bajnokok Ligáját, a PSV most már húsz perc után kétgólos hátrányban volt, legutóbb 2001 szeptemberében, azaz 22 évvel ezelőtt fordult velük elő hasonló, amikor a Nantes tíz perc után ment kettővel.


Az Arsenal négy találatából Leandro Trossard és Bukayo Saka is kivette a részét, s mindketten góllal mutatkoztak be a BL-ben.

Meglepő adat, de Gabriel Jesusnak több gólja van a Bajnokok Ligájában (21), mint két klasszis honfitársának, Ronaldinhónak (18) és Ronaldónak (14). Jesus egyébként meghálálja menedzserei bizalmát, hiszen amikor kezdő volt, az esetek ötven százalékában szerzett gólt, ami a nyolcadik legmagasabb arány a sorozat történetében.

 

Bayern München (német)–Manchester United (angol) 4–3

Erre számítani lehetett. Az eredmény alapján izgalmas mérkőzésen kapott ki 4–3-ra Münchenben a Bayerntől a Manchester United, Erik ten Hag csapata viszont nagy problémákkal küzd, hiszen az új idényben már 14 gólt kapott, ami a legtöbb a Premier League-csapatok között. Sőt, 2001 augusztusa óta nem fordult elő olyan az MU-val, hogy egymás utáni öt tétmérkőzésen legalább két gólt kapjon, olyanra pedig 1978 (!) óta, azaz 45 éve nem volt példa, hogy a Manchester United sorozatban három meccsén is három gólt kapjon.

Olyan pedig legutóbb még Sir Alex Ferguson elődjével, Ron Atkinsonnal fordult elő az 1986–1987-es évadban, hogy az MU idénybeli első hat tétmérkőzéséből négyet elveszített. Erik ten Hag csapata valósággal szenved idegenben, vendégként megvívott legutóbbi 35 mérkőzése közül 18-at veszített el, ennél több csak a West Hamnek van (20).

 

Az MU vereségének egyébként megvoltak az előjelei: Harry Kane legutóbbi 11 Manchester United elleni meccsén öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Serge Gnabry a legutóbb hat, angol klub elleni meccsén hét gólt szerzett a BL-ben (korábban a Tottenham ellen négyet, a Chelsea ellen kettőt), a német válogatott támadó BL-góljai (15) 47 százalékát lőtte angol csapattal szemben. De Mathys Tel is bombaformában játszik: legutóbbi hét gólját az utolsó 15 percben szerezte, közülük hármat a hosszabbításban.

A támadómutatókban sem jeleskedtek a manchesteriek, ugyanis a legfontosabb statisztikákban az első tíz közül kilenc Bayern-játékos volt, csak a duplázó Casemiro tudta valamennyire felvenni a versenyt.


A Manchester United az FC Barcelona után a Bayernnek is a kedvenc ellenfele, a müncheniek és a katalánok is hatszor nyertek az MU ellen.

Thomas Müller
jubilált, hiszen a szerdai volt a századik győzelme a Bajnokok Ligájában, ennél csak Cristiano Ronaldónak (115) és Iker Casillasnak (101) van több.


A Bayern győzelmét vetítette elő, hogy a csapat a legutóbbi 19 (!) BL-idényt is győzelemmel kezdte, ez messze a leghosszabb ilyen széria, a második helyezett még a 12 idényt sem érte el. Az is a bajorok mellett szólt, hogy a csapat előző 35 (!) csoportmérkőzésén megőrizte veretlenségét (32 győzelem, három döntetlen).


Benfica (portugál)–Salzburg (osztrák) 0–2

Fiatalság. Eredmény. A Salzburg nem fél mély vízbe dobni tehetségeit. Szoboszlai Dominik korábbi csapata a Benfica vendégeként a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb átlagéletkorú kezdőjével állt fel (21 év, 183 nap), ráadásul még nyert is 2–0-ra.


Braga (portugál)–Napoli (olasz) 1–2

Ő lenne a legjobb védő? A Napoli vezető gólját Giovanni Di Lorenzo szerezte az első félidő hosszabbításában. A 30 éves hátvédnek a Braga elleni volt a harmadik gólja a legutóbbi két BL-idényben, s ezzel a vonatkozó időszakban ő a sorozat legeredményesebb védője.


Real Sociedad (spanyol)–Inter (olasz) 1–1

A hazaiak gólját szerző Brais Méndes lett a baszkok első olyan labdarúgója, aki az Európa-liga után a legrangosabb klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában is betalált. A jóval több tapasztalattal rendelkező, az előző idényben döntős Internél Lautaro Martínez megelőzte Samuel Eto’ót és beérte honfitársát, Hernán Crespót a klub BL-góllövőlistáján, melyet Adriano vezet 14 góllal, mögötte második helyen 13 találattal áll Julio Cruz.


Sevilla (spanyol)–Lens (francia) 1–1

Az Európa-liga-győztes Sevillában két 37 évnél idősebb labdarúgó – Sergio Ramos és Jesús Navas – is pályára lépett a Lens ellen, ezzel a Manchester United 2012-es CFR Cluj elleni meccse óta – amikor Paul Scholes és Ryan Giggs szerepelt az MU-ban – először fordult elő, hogy egy csapatban két 37 évnél idősebb mezőnyjátékos játszott


Ezzel szemben a Lens játékosai ezt megelőzően még sosem léptek pályára Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Elye Wahi például 50 nappal a Lens utolsó BL-meccse – 2002 november, Bayern München – után született.

A francia csapatnak Angelo Fulgini a második olyan labdarúgója, aki közvetlen szabadrúgásból szerzett gólt a BL-ben Vladimír Smicer Dinamo Kijev elleni 1998 decemberi találata óta.


BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Bayern München (német)–Manchester United (angol) 4–3
(L. Sané 28., Gnabry 32., Kane 53. – 11-esből, M. Tel 90+2., ill. Höjlund 49., Casemiro 88., 90+5.)
Galatasaray (török)–FC Köbenhavn (dán) 2–2 (Boey 86., Tete 88., ill. Elyounoussi 35., Diogo Goncalves 58.)
Kiállítva: Jelert (73., Köbenhavn)
B-CSOPORT
Arsenal (angol)–PSV (holland) 4–0 (Saka 8., Trossard 20., Jesus 38., Ödegaard 70.)
Sevilla (spanyol)–Lens (francia) 1–1 (Ocampos 9., ill. Fulgini 24.)

C-CSOPORT
Braga (portugál)–Napoli (olasz) 1–2
(Bruma 84., ill. Di Lorenzo 45+2., Niakate 88. – öngól)
Real Madrid (spanyol)–Union Berlin (német) 1–0 (Bellingham 90+4.)
D-CSOPORT
Real Sociedad (spanyol)–Internazionale (olasz) 1–1
(B. Méndez 4., ill. Lautaro Martínez 87.)
Benfica (portugál)–Salzburg (osztrák) 0–2 (Simic 15. – 11-esből, Gluh 51.)
Kiállítva: António Silva (Benfica, 13.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik