BL: izgalmakkal teli döntetlent játszott a PSV és a Rangers

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 22:57
null
Nem bírt egymással a PSV és a Rangers (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája playoffkörének első játéknapján a PSV és a Rangers 2–2-es döntetlent játszott egymással, míg a Royal Antwerp és az FC Köbenhavn is 1–0-s győzelmet aratott. Előbbi az AEK Athént otthon, utóbbi a Raków Czestochowát idegenben múlta felül.

 

ROYAL ANTWERP–AEK ATHÉN

Tizenhat perc kellett ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a belga csapat Vincent Janssen találatával (VIDEÓ ITT!). Ezt követően az Athén sokkal agresszívabban támadott, de egyik helyzetét sem tudta gólra váltani. A fordulás után emberhátrányba került a hazai gárda, de a görögöknek ezt sem sikerült kihasználniuk – maradt az 1–0.

RAKÓW CZESTOCHOWA–FC KÖBENHAVN

A Raków rendkívül szerencsétlenül kezdte a találkozót, hatalmas kapushiba miatt már a 9. percben hátrányba került (VIDEÓ ITT!), majd hiába egyenlített ki a 39. percben, utólag les miatt visszafújták a találatát. A második félidőben a felek passzívabban játszottak a gyors kezdéshez képest, így a dánok előnyben várhatják a visszavágót (0–1).

RANGERS–PSV

A másik két mérkőzéssel ellentétben a Rangers–PSV-n sokáig nem született gól. Egészen a félidő legvégéig kellett várni, hogy Abdallah Sima betaláljon, a tizenhatosról szerezve csodálatos gólt (VIDEÓ ITT!). A második játékrészben már hamarabb jött a gól, a vendégek a 61. percben Ibrahim Sangaré révén egyenlítettek (VIDEÓ ITT!). A 76. percben Rabbi Matondo visszavette a vezetést a skótoknak (VIDEÓ ITT!), de kisvártatva Luuk de Jong döntetlenre mentette az állást a hollandoknak (VIDEÓ ITT!). 2–2

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
Royal Antwerp (belga)–AEK Athén (görög) 1–0
(Janssen 16.)
Raków Czestochowa (lengyel)–FC Köbenhavn (dán) 0–1
(Racovitan 9. – öngól)
NEM BAJNOKI ÁG
Rangers FC (skót)–PSV (holland) 2–2 (Sima 45., Matondo 76., ill. Sangaré 61., L. de Jong 80.)

SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
21.00:
Maccabi Haifa (izraeli)–Young Boys (svájci)
21.00: Molde (norvég)–Galatasaray (török)
NEM BAJNOKI ÁG

21.00: Braga (portugál)–Panathinaikosz (görög)

Legfrissebb hírek

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
2025.03.25. 10:22

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53
Ezek is érdekelhetik