Sportrádió: Tizennyolcezer néző előtt kötelező a továbbjutás – Orosz Pál

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 06:53
null
Orosz Pál szerint nem kérdés, kötelező továbbjutnia szerdán a Ferencvárosnak (Fotó: Koncz Márton)
A Ferencváros–Klaksvík Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója előtt Orosz Pál, a magyar bajnok vezérigazgatója a Sportrádió Hazafutás műsorában elmondta: kötelező feladat kivívni a továbbjutást a feröeri csapat ellen.

„A feröeri pálya kisebb volt a szabályosnál, azt meglátva rögtön értettem, hogyan kaphatott ki ott a Ludogorec és a norvég bajnok, s máris elfogadható eredmény lett a nulla nulla – mondta Orosz Pál. – Azon a pályán a nyolc plusz egyes játék lett volna az ideális. Könnyen le tudták zárni a területeket, nekünk furcsa volt, hogy olyan körülmények között léptünk pályára. Lépjünk is tovább, az már a múlt!”

A sportvezető nem aggódik a visszavágó miatt, szerinte nem lehet probléma a továbbjutás kiharcolása.

„Az első meccs mindig kicsit döcögős, tavaly is a visszavágón lendültünk bele. Teljesen más lesz a szerdai találkozó, a mi pályánk jóval nagyobb, mint a kinti. Az időjárás is más lesz. A nagy meleg senkinek sem kedvez, de mi jobban hozzászoktunk ehhez. Kimondott célunk a továbbjutás, tizenhét- vagy tizennyolcezer néző előtt ez kötelező feladat” – szögezte le Orosz Pál, aki szerint a Ferencváros keretében jó a fiatal magyar és a minőségi külföldi játékosok aránya.

„Lisztes Krisztián a magyar labdarúgás egyik üde színfoltja, már most is jó játékos, és még hosszú út áll előtte. Sok minőségi külföldi futballistánk is van, a vezetőedző majd eldönti, kiket küld pályára, ez csak rajta múlik. A keretünk erősebb, mint egy évvel ezelőtt, több színtéren helyt kell állni, az esetleges sérülések sem okozhatják a csapat megtorpanását” – mondta Orosz Pál.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

18.00: Ferencváros–KÍ Klaksvík (feröeri)
Budapest, Groupama Aréna. V: Smajc (szlovén). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–0

 

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
4 perce

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
4 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19
Ezek is érdekelhetik