BL, Ekl: négyből három fehérorosz klub Magyarországon játssza a selejtezők hazai meccsét

Vágólapra másolva!
2023.06.26. 13:20
null
A BATE Boriszov (képünkön) például BL-selejtezőt játszikMagyarországon (Fotó: Getty Images)
Három fehérorosz labdarúgócsapat is Magyarországon játssza hazai mérkőzését az európai porondon.

Andrej Vasziljevics, a fehérorosz szövetség elnökhelyettese hétfőn a sport5.by honlapon elmondta, hogy a BATE Boriszov a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, míg a Torpedo-BelAZ Zsogyino és a Nyeman Grodno a Konferencia-liga selejtezőjében Magyarországon játssza hazai mérkőzését.

A BATE ellenfele az albán Partizani Tirana lesz, az FK Nyeman a liechtensteini FC Vaduzt fogadja az első körben, a Torpedo Zsogyino Gyurcsó Ádám együttesét, a ciprusi AEK Larnacát látja vendégül a második fordulóban. Azt egyelőre nem tudni, hogy a klubok melyik magyarországi stadionban lépnek pályára.

A Dinamo Minszk nem Magyarországot választotta, ugyanis a Konferencia-ligában Baku (Bakι) lesz az otthona.

Andrej Vasziljevics elmondta, az európai szövetség döntése értelmében nem rendezhetnek mérkőzéseket Fehéroroszország területén, ezért nagyon nehéz helyzetben vannak a klubok, csakúgy, mint a válogatott, amely júniusban mindkét Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését a Szusza Ferenc Stadionban játszotta. A sportvezető elárulta, találkoztak a magyar szövetség képviselőivel, segítséget kértek és kaptak, ennek ellenére az utazás, a vízumszerzés és a stadionok bérleti díja is problémát okoz a kluboknak.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
27 perce

Európai vb-selejtezők: egy lépésre a kijutástól Hollandia, nyertek a skótok, Feröeren botlottak a csehek

Foci vb 2026
2025.10.12. 20:08

Az öltöző túl kicsi, a kapu túl nagy volt – furcsa problémákba ütköztek a dánok Zalaegerszegen

Foci vb 2026
2025.10.10. 11:42

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik