Hullámvölgyekkel teli karrierjére új szerepkörben, triplázással tenné fel a koronát John Stones – portré

LENDVAI MARTINLENDVAI MARTIN
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 11:55
null
John Stones az egyik legfontosabb játékosa lett a Manchester Citynek (Fotók: Getty Images)
Az édesapja mutatta meg neki a futballt, szinte mint mindenki, ő is csatárként kezdte. A Barnsleynál nevelkedett, minden idők második legdrágább belső védőjeként került Manchesterbe, ahol a korai időszakában kapott hideget-meleget, de Pep Guardiola irányítása alatt a modern, sokoldalú középhátvéd mintapéldájává vált. A Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntőre készülő Manchester City játékosának, John Stonesnak a története.

GYENGE FIZIKUMÚ GYEREK VOLT, AKI MÁR FIATALON ELHAGYHATTA VOLNA A SZÜLŐVÁROSÁT

NÉVJEGY
Született: 1994. május 28., Barnsley
Állampolgárság: angol
Magasság: 188 cm
Poszt: középhátvéd, jobbhátvéd, védekező középpályás
Felnőtt klubjai: Barnsley (2011–2013), Everton (2013–2016), Manchester CIty (2016–)
Válogatott szereplések száma: 66
Legnagyobb sikerei: angol bajnok (2018, 2019, 2021, 2022), FA-kupa-győztes (2019), Európa-bajnoki ezüstérmes (2020)

„Lementünk apával a helyi parkba és csak elkezdtünk játszani, jól éreztük magunkat” – idézi fel a labdarúgással kapcsolatos első élményét John Stones, a Manchester City hátvédje. Gyerekként leginkább a lakóhelye környékén lévő klubok edzéseit látogatta és gyakran az is előfordult, hogy egy-egy korosztállyal feljebb játszott. Elmondása szerint ez később hasznára vált, főleg a fizikumán javított.

Habár a Leeds United is látta benne a potenciált, fiatalon maradni akart a családjával és a barátaival, így a Barnsley akadémiáját választotta. Stones karrierje már ebben az időszakban sem ívelt egyenesen felfelé, iskolás évei alatt többször is hullámvölgybe került. Sokáig kellett küzdenie azzal, hogy fizikailag is felvegye a versenyt a kortársaival és előfordult az is, hogy fiatalabbakkal kellett játszania.

Felnőttkoráig nem hagyta el 
szülővárosát, Barnsleyt
Felnőttkoráig nem hagyta el szülővárosát, Barnsleyt

„Apró, gyenge testfelépítésű gyerek voltam. Aztán egyszer csak, az egyik nyár után úgy jöttem vissza, mintha kicseréltek volna. Azt tanácsolnám a hozzám hasonló, kisebb gyerekeknek, hogy várjatok, időbe telik, mire a testetek felnő, és elhiszem, hogy ez nagyon nehéz” – emlékezett vissza Stones, aki gyerekként egyszerre szerepelt a Barnsleyban és iskolája futballcsapatában is. Ez kisebb konfliktusokat is okozott, mivel edzői a klubjánál nem akarták, hogy egy iskolai meccsen esetleg megsérüljön.

Stones 18 éves koráig maradt szülővárosában, a felnőttcsapatban 2100 percet töltött a pályán, ezt követően, 2013. január 31-én, a téli átigazolási időszakának utolsó napján került Liverpoolba, a David Moyes által irányított Evertonhoz. Olyan riválisokkal kellett felvennie a versenyt, mint Phil Jagielka és Sylvain Distin, de a védősorban ott volt még a Premier League pontrúgás-specialistája, Leighton Baines is. Stones először a tartalékcsapathoz került, tehát azok után, hogy a Barnsleyban a Championshipben a felnőttek között is pályára lépett, az Evertonnál visszaküldték a fiatalok közé.

A PL-ben már olyan sztárokat kellett őriznie, 
mint Rooney
A PL-ben már olyan sztárokat kellett őriznie, mint Rooney

„Mentálisan nehéz időszak volt számomra, kicsit úgy éreztem akkor, hogy ez visszalépés” – mondta a hátvéd, akinek Moyes távozása után gyökeresen megváltozott a karrierje.

A skót menedzsert Roberto Martínez váltotta, aki később a belga válogatott „aranygenerációjával” vb-bronzot szerzett (pont a Stonesszal felálló angolok ellen), jelenleg pedig Portugália szövetségi kapitánya. A spanyol már korábban – a Wigan Athleticet irányítva – is szerződtetni akarta Stonest, az Evertonban pedig azonnal bizalmat szavazott neki. Annyira szerette a játékát, hogy 2016-ban az angol Ligakupa elődöntője előtt úgy nyilatkozott, hogy a hátvédben megvan a potenciál ahhoz, hogy minden idők legjobb angol játékosa legyen.

„KICSIT OLYAN, MINT RIO FERDINAND”

Gerard Piqué, aki 14 éven keresztül volt az FC Barcelona középhátvédje, már 2015-ben nagy tehetségnek tartotta Stonest, a The Telegraph-nak adott interjújában beválogatta az álomcsapatába az akkor 21 éves védőt.

„Azt gondolom, hogy John Stones nagyon, nagyon jó játékos. Remek karrierje lesz, kicsit olyannak gondolom, mint Rio Ferdinand” – mondta akkor Piqué, aki Stonest az új generáció egyik reménységének tekintette, aki nemcsak védőként érti a játékot.

A VILÁG MÁSODIK LEGDRÁGÁBB VÉDŐJE

Több mint egyéves tárgyalássorozat és az egymásra licitáló klubok ajánlatai után 2016 nyarán az Everton megegyezett Stones átigazolásáról, az akkor már tízszeres angol válogatott hátvéd 47 és fél millió fontért került Pep Guardiola Manchester Cityjébe. A 22 éves játékosért kiadott összeg a világ második legdrágábban értékesített védőjévé tette, csak David Luizért fizetett többet a Paris Saint-Germain még 2014-ben. Stones iránt egy évvel korábban a Chelsea is élénken érdeklődött, a londoniak menedzsere, José Mourinho kifejezetten kedvelte a hátvédet.

Klubváltásának bejelentése nem igazán a manchesteriek terve szerint zajlott. A hivatalos közlemény publikálása előtt a játékos neve megjelent az UEFA oldalán, nevezték a Steaua Bucuresti (mai nevén: FCSB) elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.

„Talán egy kis félreértés történt köztünk, valószínűleg nem gondoltak arra (a City), hogy a leadott keretek megjelennek majd a honlapunkon, viszont ez nálunk megszokott. Ez az első, hogy ilyen eset történt” – nyilatkozta a történtekről az UEFA szóvivője a The Guardiannak.

HULLÁMZÓ TELJESÍTMÉNY GUARDIOLA KEZEI ALATT

Hiába érkezett nagy reményekkel Manchester kék felére, Stonesnak nem úgy indult a karrierje a világ egyik legjobb csapatában, mint ahogyan azt gondolta. Első idényében nem találta a helyét Guardiola folyamatosan változó védelmében, ráadásul a védekezésbeli gyengeségei korán kiütköztek.

A 2017–2018-as évadban a City 100 pontot szerzett a bajnokságban, ezzel rekordot állított be. Guardiola ekkor Stones, Otamendi, Laporte és a már a pályafutása végén járó Kompany közül válogathatott belső védők terén. Az angol a Premier League-ben 18 meccsen lépett pályára és amikor nem volt sérült, mindössze négyszer nem számított rá spanyol menedzsere. Jelenleg a Burnleyt irányító Kompany 2021 őszén a Goalnak adott interjút, amelyben visszaemlékezett Stonesra, mint a csapattársára.

„Mindig szerettem vele játszani, nagyon tehetséges, gyors és sok területet fed le. Ha jól kommunikálsz vele és egy hullámhosszra kerültök, akkor egy nagyon magas szintű középső védővel találkozol, ritka az ilyen” – nyilatkozta az akkor az Anderlecht menedzsereként dolgozó egykori hátvéd.

Guardiola fontos tanácsokkal látja el az angol védőt
Guardiola fontos tanácsokkal látja el az angol védőt

Stones formája 2019 tavaszára ismét feljavult és a segítségével a City egy ponttal behúzta a Liverpool elleni, őrült bajnoki versenyfutást. Az ősszel ismét izomproblémái akadtak, majd mire ismét rendszeresen a kezdőben találta magát, újra megsérült. Rossz éve egybevágott a City gyengébb idényével, Guardioláék 18 ponttal maradtak el a Liverpooltól (amely majdnem beállította a 100 pontos rekordot).

Rúben Dias érkezésével Stones ismét feljavult, teljesítményével pedig kiérdemelte a szerződéshosszabbítást, 2026 nyaráig kötelezte el magát a Cityhez. A portugál mellett jól érezte magát a 2020–2021-es idényben, de egy évvel később ismét a partvonalon kívülre került, Guardiola a Laporte, Dias párosnak szavazott bizalmat, Stones később pedig többször is kiszorult a jobb oldalra, miután Dias mellett Nathan Aké kapott lehetőséget.

A MODERN, SOKOLDALÚ HÁTVÉD

A jelenlegi, 2022–2023-as évad már jobban indult az angol hátvédnek, az első nyolc meccsen mindössze egyszer nem lépett pályára, ráadásul az október elején összeszedett sérülése után szinte azonnal visszatért a kezdőbe. Januárban, az Arsenal elleni FA-kupa-meccsen megsérült a combhajlítója, aminek következtében egy hónapos kényszerpihenő várt rá.

Guardiola egész idényben kísérletezett azzal, hogy a támadások során a négytagú védelméből valakit feljebb tol egy sorral, hogy növelje a létszámot a középpályán és mezőnyfölényt alakítson ki. Ennek a szerepkörnek az állandósulása „okozta a vesztét” Joao Cancelónak, ugyanakkor megnyitotta a teret Rico Lewisnak, akinek köszönhetően Guardiola rájött, hogyan tud ez a hibrid poszt a csapat előnyére válni. Stones a rutinjával, magas játékintelligenciájával és alkalmazkodóképességével lépett elő azzá, aki betölti ezt a szerepet a csapaton belül, mivel nincs más játékos a keretben, aki rajta kívül képes lenne erre ilyen magas szinten.

Először igazán a Liverpool elleni, 4–1-re megnyert mérkőzés során csúcsosodott ki a teljesítménye, nem sokkal azután, hogy visszatért a sérüléséből. Stones már korábban is játszott ebben a pozícióban – jobb oldali védőként vagy középhátvédként tagozódott a középpályások mellé, az igazán kiemelkedőt azonban a Liverpool ellen alkotta. Egy- és kétérintős passzaival magabiztosan továbbította a labdákat a City támadásépítése során. Erről a számok sem hazudnak, 67 kiosztott passza közül 29-et átvétel nélkül adott tovább, további 15-öt két érintés után. Ez azt jelenti, hogy a passzai 65 százalékát rendkívül gyorsan osztotta ki, gördülékenyebbé téve a manchesteriek játékát.

Stonesszal a kezdőben ebben az idényben csupán egyszer, a Brentford ellen kapott ki a City, és amellett, hogy vezeti a bajnokságot, még a triplázásra is van esélye. Az FA-kupában már csak a Manchester United elleni döntő vár a Cityre, míg a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madriddal találkozik.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik