BL: Egész jó volt a fejjátékom, nemde? – Bernardo Silva

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 23:27
null
Bernardo Silva volt a meccs embere (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester City 4–0-ra legyőzte a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, és ezzel 5–1-es összesítéssel bejutott a döntőbe. A mérkőzés után a főszereplők nyilatkoztak.

 

„Szép este ez nekünk – mondta a mérkőzés emberének választott, két gólt szerző Bernando Silva a BT Sportnak. – Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, de mégis, 4–0-ra verni ezt a Real Madridot itthon... Csodálatos érzés újra a döntőbe jutni, remélem, ezúttal mi nyerünk. Az első találkozó után nem éreztem jól magam, ám ma este meg kellett emberelnem magam a csapatárt és a szurkolókért. Egész jó volt a fejjátékom, nemde? Elég alacsony vagyok, azonban jól fejelek.”

„Olyan riválissal játszottunk, amely ezen a meccsen jobban futballozott – mondta Dani Carvajal, a Real Madrid védője. – Eléggé fölénk kerekedtek. A City jobban játszott, nálunk hiányzott valami. Nem a hozzáállásunkkal volt gond, hanem azzal, hogy megengedtük, hogy a City beszorítson minket. A második félidőben jobban ment. Mi vagyunk a Real Madrid, erősebben térünk vissza, keményen dolgozunk, hogy újra eljussunk idáig a következő kiírásban.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER CITY (angol)–REAL MADRID (spanyol) 4–0 (2–0)

Manchester,Etihad Stadion.Vezette:Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY:Ederson – Walker, Stones, R. Dias, Akanji – Rodri, Gündogan (Mahrez, 79.), De Bruyne (Foden, 84.) – B. Silva, Haaland (J. Álvarez, 89.), Grealish.Menedzser:Pep Guardiola.
REAL MADRID:Courtois – Carvajal (Lucas Vázquez, 80.), Militao, Alaba, Camavinga (Tchouaméni, 80.) – Valverde, Kroos (M. Asensio, 70.), Modric (Rüdiger, 63.) – Rodrygo (Ceballos, 80.), Benzema, Vinícius Júnior.Vezetőedző:Carlo Ancelotti
Gólszerző: B. Silva (23., 37.), Militao (76. – öngól), J. Álvarez (90+1.)

Legfrissebb hírek

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik