Női BL: a Barcelona jutott elsőként a döntőbe

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.28. 11:19
null
Az FC Barcelona Femení jutott elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona Femení jutott elsőként a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel a londoni 1–0-s győzelme után hazai pályán a szakosztály szempontjából rekordszámú közönség, 72 262 néző előtt 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel.

 

A gránátvörös-kékek az idegenbeli győzelem után hazai környezetben a norvég Caroline Hansen 63. percben szerzett góljával a visszavágón is előnybe kerültek, de ez nem tartott sokáig, hiszen a Chelsea a szintén norvég Guro Reiten révén négy perccel később egyenlített.

A londoni kékek viszont a hajrában nem tudták kiharcolni a hosszabbítást, a Barcelona pedig 2–1-es összesítéssel bejutott a június 3-án az eindhoveni Phillips Stadionban rendezendő döntőbe.

Az Aranylabdát és az Év Női Labdarúgója díjat 2021-ben és 2022-ben is kiérdemlő Alexia Putellas elülső keresztszalag-szakadása és 300 nap után ismét ott volt a katalánok keretében, de nem lépett pályára.

A másik ágon az angol Arsenal sérülésektől sújtva is 2–2-es döntetlent játszott a német Wolfsburg vendégeként, így kedvező helyzetből várja a hétfői, londoni visszavágót.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

FC Barcelona (spanyol)–Chelsea (angol) 1–1 (C. Hansen 63., ill. Reiten 67.)
Továbbjutott: az FC Barcelona 2–1-es összesítéssel

A MÁSIK ÁGON
Május 1., hétfő
18.45:
Arsenal (angol)–Wolfsburg (német)

DÖNTŐ
06.03., 16.00, Eindhoven, Phillips Stadion

Legfrissebb hírek

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
10 órája

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Cristiano Ronaldo csapattársa lesz a Barca védője – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 20:08
Ezek is érdekelhetik