BL: Ancelotti a sorozat történetének legeredményesebb Real-edzőjévé lépett elő – érdekességek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 13:43
null
Amikor Ancelotti lábbal varázsolt a meccsen (Fotó: Getty Images)
A Chelsea felett a Bajnokok Ligájában aratott szerda esti 2–0-s sikerrel Carlo Ancelotti a Real Madrid BL-történetének legeredményesebb trénerévé lépett elő, 35. győztes meccsét jegyezve – írta csütörtöki összefoglalójában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

 

Carlo Ancelotti 47. BL-mérkőzésén állította fel az új rekordot, melyet eddig megosztva tartott a spanyol Vicente del Bosquéval, aki a Real Madrid vezetőedzőjeként 60 meccsen gyűjtött be 34 győzelmet.

A Chelsea – amelynek kispadjára a játékosként klublegenda Frank Lampard a múlt héten, Graham Potter menesztése után tért vissza – egymás után negyedik tétmeccsén maradt szerzett gól nélkül. A londoni együttesnek ez a legrosszabb „nullás” sorozata 1993 decembere óta. A hazai élvonalban, a Premier League-ben is gyengélkedő alakulat a 14. olyan csapat, amely a Bajnokok Ligájában egyazon idényen belül három edzőt is alkalmaz: Lampard és Potter előtt a német Thomas Tuchel volt az angol gárda menedzsere a mostani BL-idényben. Az IFFHS megjegyezte, hogy a korábbi 13 esetben egyetlen ilyen „triplázó” csapatnak sem sikerült bekerülnie az elődöntőbe.

A madridi összecsapáson a vezető találatot szerző francia Karim Benzema legutóbbi 11 BL-gólját kivétel nélkül angol ellenféllel szemben szerezte, a Chelsea kapuját immár ötödször vette be, s három-három alkalommal volt eredményes a Manchester City és a Liverpool ellen. Az aranylabdás csatár összességében 20 gólt szerzett angol csapatokkal szemben a BL-ben, ennél többre csak az FC Barcelona korábbi, jelenleg a Paris Saint-Germain világbajnok argentin ásza, Lionel Messi volt képes, aki 27 találatnál tart.

A Real Madrid második gólját lövő Marco Asensio 12. BL-góljának örülhetett, s a mostani volt a kilencedik olyan találata, amelyet csereként ért el. Ebben a mutatóban ő a rekorder az első számú európai klubsorozatban.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

REAL MADRID (spanyol)–CHELSEA (angol) 2–0(1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion,63 142néző.Vezette:Letexier(francia)
REAL MADRID:Courtois – Carvajal, Alaba, Éder Militao, Camavinga (Rüdiger, 70.) – Modric (Ceballos, 81.), Kroos (Tchouaméni, 84.), Valverde – Rodrygo (Asensio, 70.), Benzema, Vinícius Júnior.Vezetőedző:Carlo Ancelotti
CHELSEA:
Kepa – W. Fofana, Thiago Silva (Mount, 76.), Koulibaly (Cucurella, 55.) – R. James, Enzo Fernández, Kanté (Gallagher, 76.), Kovacic, Chilwell – Sterling (Havertz, 65.), Joao Félix (T. Chalobah, 65.).Menedzser:Frank Lampard
Gólszerző:
Benzema (21.), Asensio (74.)
Kiállítva:
Chilwell (59.)
Visszavágó: április 18.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik