BL: a Bayern szurkolói a vezetőségnek üzentek a City elleni meccsen

Vágólapra másolva!
2023.04.20. 11:30
null
A Bayern szurkolói a klub vezetőségének üzentek, Oliver Kahn pedig ingatag helyzetben van (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bayern München az odavágón elszenvedett 3–0-s vereség után hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel, így a negyeddöntőben búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától a német klub. A bajorok szurkolói a mérkőzésen a csapat vezetőségének üzentek egy molinón, melyre Oliver Kahn vezérigazgató is reagált.

 

„A célok elmaradhatnak, a klub értékei nem! Megkérdőjelezhető vezetőségi politika!” – írták az Allianz Arena déli lelátóján helyet foglaló Bayern-szurkolók, amire a klub igazgatótanácsának élére 2021 nyarán kinevezett Oliver Kahn csak úgy reagált: „Azt hiszem, az emberek folyamatosan kérdőre vonnak bennünket.”



A Bild pedig vázlatpontokba szedve gyűjtötte össze Kahn eredményeit a Bayern élén, ugyanis a német lap szerint a vezérigazgató ingatag helyzetben van.

A müncheniek a Kahn megválasztása utáni első két évben német bajnoki címet nyertek, a Német Kupában viszont a legutóbbi két kiírásban egyaránt a legjobb 16 közé kerülésért rendezett párharcban búcsúztak, a BL-ben pedig a Paris Saint-Germain és a Villarreal ellen is a negyeddöntőben estek ki.

A lap felrója Kahnnak, hogy ingyen engedte el a Real Madridhoz David Alabát, egy évvel később pedig Robert Lewandowskit a Barcelonához, miközben edzői rekordot jelentő összeget fizetve nevezte ki a dicstelenül búcsúzó Julian Nagelsmannt. A lengyel támadó hiánya pedig megmutatta hatását, hiszen a Bayern sztárcsatárai nem tudtak gólt szerezni a Manchester City ellen, miközben a német bajnokság góllövőlistáján a legelőkelőbb helyen Jamal Musiala11 góllal, hatodikként áll.

A lap a cikke végén megjegyzi, Kahnra ugyanaz vonatkozik, mint Nagelsmannra: eredményeket kell felmutatnia, és mivel Nagelsmannt felfüggesztették, óhatatlanul arra kell következtetni, hogy Kahn brutálisan instabil helyzetben van. Szerződése egyébként 2024. december 31-ig szól a bajor klubnál.

FRISSÍTÉS: a Sky Sports német kiadásának újságírója, Florian Plettenberg Twitter-oldalán arról számolt be, hogy a Bayern Münchennél belső tárgyalások zajlanak a vezetőség és a felügyelőbizottság tagjai között, s Oliver Kahn azonnali kirúgása mellett Uli Hoeness visszatérésére is van esély. Plettenberg nem sokkal bejegyzése közzététele után már arról számolt be, hogy Herbert Hainer elnök azt közölte, hogy Kahn azonnali menesztése nem szerepel a terveik között.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–MANCHESTER CITY (angol) 1–1 (0–0)

München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette:Turpin (francia)
BAYERN:Sommer – Pavard (Stanisic, 77.), Upamecano, De Ligt, Cancelo (A. Davies, 64.) – Kimmich, Goretzka – L. Sané (Mané, 64.), Musiala (Th. Müller, 71.), Coman – Choupo-Moting (Tel, 71.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
MAN. CITY:Éderson – Akanji, Dias, Aké (Laporte, 66.) – Stones, Rodri – B. Silva, De Bruyne (Walker, 88.), Gündogan, Grealish – Haaland (J. Álvarez, 84.).Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző: Kimmich (83. – 11-esből), ill.Haaland (57.)
Továbbjutott:
a Manchester City, 4–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
17 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik