BL: a frankfurti szurkolók nem vásárolhatnak jegyet a nápolyi visszavágóra

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 13:40
null
Frankfurti szurkolók a két csapat első meccsén (Fotó: Getty Images)
Nem vásárolhatnak jegyet az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának szurkolói a Napoli elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharc jövő szerdai, olaszországi visszavágójára.

 

A Frankfurt kedden jelentette be, hogy az európai szövetségen (UEFA) keresztül értesült a döntésről, miszerint az olasz belügyminisztérium határozata alapján a Napoli nem adhat el jegyeket a német drukkereknek.

A frankfurti egyesület egyelőre várja a döntés részleteit, a találkozóra mintegy 3000 szurkoló kísérte volna el a csapatot.

A párharc első felvonását Németországban magas kockázatú mérkőzésnek nyilvánították, ezzel együtt is összecsaptak egymással a két együttes szurkolói. A találkozót az olasz listavezető vendégek nyerték 2–0-ra.

Az Eintracht az elmúlt évtizedek legjobb szereplését nyújtja, tavaly Európa-ligát nyert, a Rangers elleni, sevillai kupadöntőre több tízezer fanatikus kísérte el, holott a stadionba csak tízezer német nézőnek volt jegye. Emellett emlékezhetünk az FC Barcelona elleni spanyolországi mérkőzésre is, ahol német szurkolókkal volt tele a lelátó.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
11 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 08:17

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Ifi BL: Fenyő Noah betalált, de a Frankfurt elbukott a kilencgólos meccsen

Légiósok
2025.10.22. 16:11

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:39

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26
Ezek is érdekelhetik