RB Leipzig: megvan az ok a BL legfurcsább gólörömére

Vágólapra másolva!
2022.11.03. 13:51
null
Egészen egyszerű oka van Christopher Nkunku különös gólörömének (Fotó: Getty Images)
Egészen furcsa gólörömöt mutatott be a német RB Leipzig francia támadója, Christopher Nkunku az ukrán Sahtar Doneck elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, hiszen gólja után lábszárvédőjéből egy lufit vett elő, amit felfújt, majd széttárta kezeit. Most kiderült, mi volt a különös gólöröm oka.

Mint arról beszámoltunk, a lipcseiek többek között Szoboszlai Dominik góljával győzték le Varsóban 4–0-ra a Sahtar Donecket és tették biztossá továbbjutásukat. A mérkőzés első gólját Christopher Nkunku szerezte, aki a gólöröm közben lábszárvédőjéből egy lufit vett elő, amit felfújt, majd széttárta karjait.

Politikai jelkép, vesztett fogadás vagy csak egy új Instagram-kihívás? – vetette fel a kérdést a gólöröm kapcsán az rblive.de, amely a lehetséges opciók között említette Nena híres számát, a 99 Luftballoonst is, ám Nkunku ennél sokkal egyszerűbb magyarázattal szolgált.

„A fiam miatt volt. Szereti a lufikat”
– mondta a francia támadó, akinek gyermeke decemberben ünnepli harmadik szülinapját, s azt megelőzően adott neki egy kis ajándékot.

BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ
F-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Celtic (skót) 5–1
(Modric 6. – 11-esből, Rodrygo 21. – 11-esből, Asensio 51., Vinícius Jr. 61., Valverde 71., ill. Jota 84.)
Sahtar Doneck (ukrán)–RB Leipzig (német) 0–4 (Nkunku 10., André Silva 50., Szoboszlai 62., Bondar 68. – öngól)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid6 4 1 1 15– 6 +9 13
2. RB Leipzig6 4 2 13– 9 +4 12
3. Sahtar Doneck
6 1 3 2 8–10 –2 6
4. Celtic
6 2 4 4–15 –11 2

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: A Bajnokok Ligájába kell vezetnem a Leipziget

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt lett a Lipcse új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája

A Sky úgy tudja, a lipcseiek már tárgyalnak Lőw Zsolttal

Német labdarúgás
9 órája

Menesztették Gulácsi Péterék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
12 órája

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
Tegnap, 17:38

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59
Ezek is érdekelhetik