BL: litván ellenfelét is kiütötte a Bodö; egygólos előnyben a Dinamo Kijev

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 22:25
null
Újabb sima győzelem a Bodö/Glimttől (Fotó: Getty Images)
A norvég Bodö/Glimt 5–0-ra legyőzte a litván Zalgirist a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének odavágóján, míg az ukrán Dinamo Kijev 1–0-ra nyert pályaválasztóként az osztrák Sturm Graz ellen. 


Sok futballszurkoló emlékében élénken megmaradt a Bodö/Glimt előző idényben mutatott teljesítménye: a norvég együttes amellett, hogy bajnok lett hazájában, egészen a negyeddöntőig menetelt az Európa-konferencialigában, ahol a csoportkörben hazai pályán 6–1-re legyőzte a sorozat későbbi győztesét, az AS Romát. Érdekesség, hogy a legjobb nyolc között végül a Roma búcsúztatta a skandinávokat (akik azonban előtte északon megint megverték José Mourinho „farkasait").

A Bodö ezúttal a BL-selejtezőben menetel: a második körben 8–1-es összesítéssel ejtette ki az északír Linfieldet. A harmadik selejtezőkörben a litván Zalgiris a norvégok ellenfele, de könnyen lehet, hogy már az odavágón eldőlt a párharc, ugyanis 5–0-ra nyert a Bodö/Glimt. A norvég csapat az első félidőben és a második játékrészben is három percen belül szerzett két-két gólt, ezzel megpecsételve riválisa sorsát, a 93. percben pedig jött a kegyelemdöfés...

Ezt követően aMaccabi Haifa is hasonlóan könnyedén győzte le a ciprusi Apollon Limassolt... Az izraeli gárda egy öngól révén szerzett vezetést, majd emberelőnybe került, ezután pedig könnyebb dolga volt, s végül 4–0-ra diadalmaskodott.

A Dinamo Kijev – amely az orosz–ukrán háború miatt Lengyelországban, Lódzban játssza a hazai mérkőzéseit – kiegyenlített meccset vívott az osztrák Sturm Graz ellen, de 1–0-ra nyerni tudott, így előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

A játéknap utolsó meccsén a Crvena zvezda sem kegyelmezett az örmény ellenfelének. A Pjunik védelme nem tanúsított különösebb ellenállást, a szerbek öt gólig jutottak (5–0), amiből hármat a 24 éves ghánai Osman Bukari szerzett – sőt, a Zvezda támadója még egyszer eredményes volt, de azt a találatot les miatt érvényesítették.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Bodö/Glimt (norvég)
–Zalgiris Vilnius (litván) 5–0
Qarabag (azeri)–Ferencváros 1–1 –BŐVEBBEN ITT!
Maccabi Haifa (izraeli)–Apollon Limassol (ciprusi) 4–0
Dinamo Kijev (ukrán)–Sturm Graz (osztrák) 1–0
Crvena zvezda (szerb)–Pjunik (örmény) 5–0

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik