BL-selejtező: közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélték a Slovan buszának rongálóját

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 14:58
null
A Slovan Bratislava csapatbusza (Fotó: Tumbász Hédi)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 150 óra közérdekű munkára, valamint 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a harmincéves férfit, aki kedden kővel megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, aki július 19-én este a X. kerületben, a Könyves Kálmán körúton lévő egyik presszó mellett állt, amikor észrevette a pozsonyi futballcsapat tagjait szállító, rendőri kísérettel érkező buszt. Beszaladt a presszó melletti bokrok közé, majd amikor a busz elhaladt előtte, a takarásából a jármű felé hajított egy követ, amely eltalálta a busz jobb hátsó ablakát.

A jármű külső üvege betört és a belső üveg is megrepedt. Az autóbuszban csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett - közölte az ügyészség.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett – tették hozzá.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
21 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
22 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
22 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
23 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik