BL: Nehéz volt a mérkőzés, de pontosan ezt vártuk – Csercseszov

R. P., N. T.R. P., N. T.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 18:22
null
Fotó: Tumbász Hédi (archív)
A gól nélküli döntetlennel záruló Tobol–Ferencváros BL-selejtező után Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

 

„Nehéz volt a mérkőzés, de pontosan ezt vártuk – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a sajtótájékoztatón. – Mindent megpróbáltunk a pályán, de sajnos ez lett a végeredmény. A mérkőzésnek megvoltak a nehézségei, de ezekbe most nem mennék bele, előbb a csapattal szeretném megbeszélni. A meccs kiegyensúlyozott volt, voltak helyzeteink, akárcsak az ellenfélnek.”

Milan Milanovics, a Tobol vezetőedzője bátor játékot kér majd csapatától a budapesti visszavágón:

„Bosszantó, hogy nem tudtunk gólt szerezni, holott a mérkőzés első húsz-huszonöt percében többször is megvolt rá a lehetőségünk. A Ferencváros azonban érezhetően erős rivális, számos légióst alkalmaz, és jó futballt játszik. A BL-párharcnak ez volt az első félideje, a másodikat Budapesten játsszuk, ott kell eldöntenünk a továbbjutás kérdését. Egy hét van hátra a visszavágóig, most nem tudom megmondani, milyen taktikával lépünk pályára, egy azonban biztos: bátor játékot kérek majd labdarúgóimtól” – értékelt a sajtótájékoztatón.

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, hogy a várakozásnak megfelelően nehéz mérkőzés volt a kazah bajnok ellen, amely már ritmusban van.

„Nekünk ez volt az első tétmérkőzésünk a szezonban, ez mindig nagyon nehéz, nem tudni, hogy pontosan hol állunk, úgyhogy örülünk, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Természetesen nyerni szerettünk volna, emiatt nem vagyunk elégedettek. Nagyon fontos tanulságokat kell ebből a mérkőzésből leszűrni, és bízom benne, hogy hazai pályán ki tudjuk harcolni a továbbjutást – mondta.

Hozzátette: a visszavágón fontos lesz, hogy a csapatrészek jobban működjenek együtt, kevesebb hibával játsszanak, és a pozíciós játék jobb legyen.

„Az ellenfél játékosai a párharcokat keresik, abban nagyon tapasztaltak, minden eszközt bevetnek, hogy kizökkentsenek minket a ritmusból. Mentálisan erősnek kell lennünk nagyon, hogy ne hagyjuk, hogy ezt megtegyék, és természetesen minőségben a labdával, a támadásokban sokkal veszélyesebben, nagyobb átütőerővel kell majd játszanunk” – hangsúlyozta.

Samy Mmaee, az FTC védője a FradiMédiának hozzátette, szintén nem elégedett: „Nem lehetünk elégedettek, de nem is rossz eredmény a döntetlen. A legfontosabb feladat az volt, hogy ne kapjunk gólt, ezt teljesítettük, de sajnos a másik kapunál egyik lehetőségünkből sem találtunk a hálóba. Gyorsabb tempóban kellett volna futballoznunk, de egyfelől az idény első tétmeccsét játszottuk, másrészt az ellenfél is nagyon egységesen védekezett. Otthon kell kivívnunk a továbbjutást, és ha jobban futballozunk, mint ezúttal, megnyerhetjük a visszavágót.”

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

TOBOL (kazah)–FERENCVÁROS 0–0
Kosztanaj, Központi Stadion, 8050 néző. Vezette:Bel (horvát)
TOBOL:Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) – Tosics, Zsakszilikov (Vukadinovics, 77.), Brígido (Sergeev, 64.).Vezetőedző:Milan Milanovics
FTC:Dibusz – Botka (Wingo, 77.), S. Mmaee, Kovacevic, Civic – Laidouni, Zachariassen (Marquinhos, 62.), Vécsei (Esiti, 51.) – Tokmac Nguen, Boli (Bassey, 62.), A. Traoré.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
14 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
23 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.25. 21:00
Ezek is érdekelhetik