BL: Erősebb csapatunk van a Slovannál, nincs okunk félni – Botka Endre

Vágólapra másolva!
2022.07.19. 14:17
null
Botka Endrének plusz motivációt jelent, hogy a Slovannal játszanak (Fotó: Árvai Károly)
Szerdán a Ferencváros a Slovan Bratislavát fogadja a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. körében. A mérkőzés előtti napon Sztanyiszlav Csercseszov és Botka Endre válaszolt az újságírói kérdésekre. 

Sztanyiszlav Csercseszov így vélekedik a mérkőzésről.

„Nagyon örülünk, hogy telt ház előtt léphetünk pályára, nekünk egy dolgunk van: mindent kiadni magunkból. Azt üzenném a Fradi és a Slovan szurkolóinak is, hogy ne a múltba tekintsenek vissza, a jelenre koncentráljanak.Ami harminc éve történt, az már történelem, nekünk a jelennel kell foglalkoznunk. Nem szabad, hogy ez befolyásolja a holnapi mérkőzést.A Slovannak jó csapata van, két nagyon nehéz mérkőzésen jutott tovább a Dinamo Batumi ellenében, de többet nem szeretnék róluk beszélni. Azzal nem foglalkoznék, hogy melyik együttes kerete mennyibe kerül, egy másik ország bajnokcsapatával játszunk, nekik is megvannak az erősségeik, amikre fel kell készülnünk. Akkor lennék elégedett az első meccs után, ha minden olyan taktikai utasítást viszontlátnék a pályán, amit azt edzéseken megbeszéltünk.

Botka Endre elmondta, nem csak neki jelent plusz motivációt, hogy a Slovan lesz az ellenfél.

„Mindenki látta a harminc évvel ezelőtti eseményeket, a magyar ember nagyon nehezen felejt, tisztában vagyunk vele, hogy plusz erőket kell mozgósítanunk, mindenki oda fogja tenni magát. Ahogy megnéztük a Dinamo Batumi elleni mérkőzésüket, nem biztos, hogy a jobbik csapat jutott tovább, de ehhez a meccshez ők is másképpen fognak hozzáállni, motiváltabbak lesznek. Azonban nekünk erősebb csapatunk van. Nehéz összehasonlítani a Tobol elleni párharccal, hiszen ott kint, most itthon kezdtünk, ezért az első perctől támadólag kell fellépnünk, s megmutatni nekik, hogy semmi sanszuk ellenünk. Senkitől sincs okunk félni, felkészülünk belőlük is, ahogy mindenkiből, aki az utunkba kerül.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
(július 20., szerda)
20.00: FERENCVÁROS
–Slovan Bratislava (szlovák) (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓ(július 27., szerda)

20.30:Slovan Bratislava (szlovák)–FERENCVÁROS(Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
7 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
7 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
7 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
9 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
10 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
11 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
12 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
13 órája
Ezek is érdekelhetik