BL-döntő: a Real és a Pool korábbi aranylabdása sima meccset vár

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 17:04
null
Owen szerint a Liverpool simán megveri a Realt a BL-döntőben (Fotó: AFP)
Michael Owen, a Liverpool és a Real Madrid egykori labdarúgója szerint a szombati Bajnokok Ligája-döntő egyáltalán nem lesz szoros. Nézzük, mit tippelt az angol válogatott egykori támadója!

 

„Azt gondolom, a Liverpool sokkal jobb csapat a Real Madridnál, és szombaton kiütéses győzelmet arathat. 3–1 vagy 3–0 a tippem” – mondta Michael Owen a Daily Mailnek.

„Jelenleg Jürgen Klopp együttese egyszerűen túl erős a madridiaknak, de persze nagyszerűen teljesítettek ők is a kieséses szakaszban. Biztos vagyok benne, hogy a Chelsea és a Manchester City elleni eszméletlen továbbjutások után elhiszik Madridban, hogy a Real nevét kell majd a trófeába karcolni. Ennek ellenére úgy gondolom, a Liverpool túlságosan tapasztalt és erős gárda. Biztosan nem akar ki-ki meccsbe keveredni, mert Ancelottiék tudják, hogyan kell egy szoros meccs végén nyerni” – tette hozzá Owen.

Az angol válogatott korábbi csatára megfordult mindkét együttesben, s annak ellenére, hogy karrierje végén a „vörösök” ősi riválisában, a Manchester Unitedben is futballozott, örökké liverpooli drukkernek vallja magát.


Owen elmondta, szerinte a „királyiak” legnagyobb esélye a brazil szélső, Vinícius Júnior lehet Trent Alexander-Arnold rendszeres előrehúzódásainak köszönhetően. Természetesen nem ment el szó nélkül az élete formájában futballozó – és Aranylabdára is esélyes – Karim Benzema mellett sem, de még így sem gondolja, hogy lesz esélye a spanyoloknak.

Rengeteg kontrát vár mindkét együttestől, a döntő faktor viszont véleménye szerint az lehet, hogy Mohamed Szalah és Luis Díaz számára az ilyen típusú mérkőzések fekszenek a legjobban.

Owen azzal zárta gondolatait, hogy ez a legjobb liverpooli csapat, amelyet valaha látott életében.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, PÁRIZS
21.00:
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
3 órája

Videó: piros-kékben ragyogó Eiffel-torony, tűzijáték – Párizs ünnepelt a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
8 órája

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
9 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
18 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
20 órája

Tűzijáték, füstbombák – a PSG szurkolói megzavarták a Roland Garros játékosait

Bajnokok Ligája
22 órája

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
23 órája

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31
Ezek is érdekelhetik