BL: Nagelsmann szerint most gyönyörűen futballozott a Bayern

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 23:50
null
Mester és tanítványai (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az idegenbeli döntetlen után a Bayern München otthon 7–1-re megverte a Salzburgot. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány főszereplő!

 

„Ma egy teljesen más szinten álló ellenféllel találkoztunk – sóhajtott nagyot közvetlenül a lefújás után Rasmus Kristensen, a Salzburg védője. – Volt néhány gólhelyzetünk, de ha hagyjuk őket így támadni, akkor ez lesz a vége. Mindent beleadtunk, ám ez sem volt elég. Nincs mit változtatni a hozzáállásunkon, a koncentrációnkon vagy a taktikánkon, egyszerűen a játék minden elemében sokkal jobb a Bayern. Ez van…”

„Nagyon csalódottak vagyunk… – ezek már a Salzburg kapusának, Philipp Köhnnek a szavai. – Az eredmény önmagáért beszél, ezt még emésztenünk kell, de ettől függetlenül büszkék lehetünk arra, amit elértünk a BL-ben ebben az idényben. Az első osztrák csapatként továbbjutottunk a csoportkörből, sok mindent elértük. Most a bajnokságra és a hazai kupára kell koncentrálnunk.”

„Nagyon kemény este volt ez a csapatom számára… De más csapatok is megszenvedtek itt. Egy ilyen topcsapat ellen csúcsteljesítményt kell nyújtanod, de ma erre nem voltunk képesek. Fájó a kudarc, de a pozitívumokat kell keresnünk: mi vagyunk a legfiatalabb csapat, amely a legjobb tizenhat együttes között szerepelt, és ezt már senki sem veheti el tőlünk” – keresett kifogások helyett kapaszkodókat Matthias Jaissle, a Salzburg mestere.

„A Salzburg egészen más arcát mutatta az első mérkőzésen. Elszántak, fegyelmezettek és hősiesek voltak, de amit ma nyújtottak, ez nem elég. Tényleg nagyon sajnálom őket, de a Bayern minden szempontból jobb volt” – nyilatkozta a nagy Lothar Matthäus.

„Ez a siker önmagáért beszél. Azt hiszem, jól kezdtünk, büntetőkhöz jutottunk, innentől lendületbe jöttünk. Elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Ma egészen más arcunkat mutattuk, mint az előző mérkőzésen, nem engedtünk annyi helyzetet az ellenfélnek, stabilabban védekeztünk, és ez reményt ad nekünk arra, hogy az idény hátralévő részében is éppen így futballozunk majd” – vélte a sérüléséből visszatért Manuel Neuer.

„Magabiztosak voltunk a mérkőzés előtt, bár egy kis nyomást azért éreztünk, mert mindenki tudta, ez fontos mérkőzés lesz. Az első mérkőzésen elért egy egyes döntetlen nem volt katasztrófa, de nem volt egy nagy eredmény sem. Ma nagyon jól ment a futball, Salzburgban nem volt szerencsénk, sőt, de Münchenben ez megszakadt. A mérkőzés ötödik percére már vezethetett volna az ellenfél, az ilyen szituációk eldőlhetnek egy csapat számára jól vagy rosszul is, ám mindent összevetve ma mi voltunk a jobbak”Thomas Müller nyilatkozata igencsak szerényre sikeredett.

„Ez tényleg egy nagyon-nagyon jó mérkőzés volt, technikailag hihetetlen teljesítményt nyújtottunk. Nagyon sok helyzetet teremtettünk, gyönyörű futballal, és sok szép támadásunk volt még, amelyek nem végződtek góllal. De még így is eljutottunk hét találatig. Nagyon agresszíven védekeztünk onnantól kezdve, hogy a középpályásaik megkapták a labdát, és változatos módokon, változatos játékhelyzetek után szereztük a góljainkat” Julian Nagelsmann joggal volt büszke a csapatára.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
BAYERN MÜNCHEN (német)–SALZBURG (osztrák) 7–1 (4–0)
München, Allianz Aréna, 25 000 néző. Vezette: Turpin (francia)
BAYERN:Neuer – Pavard, Süle (Nianzou, 67.), L. Hernandez (Upamecano, 60.) – Gnabry (B. Sarr, a szünetben), Kimmich, Musiala (Mark Roca, 66.), Coman (Choupo-Moting, 66.) – Th. Müller, L. Sané – Lewandowski.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
SALZBURG:Köhn – Kristensen, Solet (Piatkowski, a szünetben), Wöber, Ulmer – Capaldo, M. Camara (S. Tijani, 67.), B. Aaronson, Seiwald (Sucic, a szünetben) – Adamu (Kjaergaard, 62.), Adeyemi (Sesko, 62.).Vezetőedző:Matthias Jaissle
Gólszerző: Lewandowski (12., 21., 23. – az első kettő 11-esből), Gnabry (31.), Th. Müller (54., 83.), L. Sané (86.), ill. Kjaergaard (70.)
Továbbjutott: a Bayern München, 8–2-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10
Ezek is érdekelhetik