Videó: Neymar velünk egyszer már eljátszotta, amit most Szoboszlaival

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 13:21
Mint beszámoltunk róla, a PSG labdarúgója, Neymar kisebb pszichológiai hadviseléssel próbálta megzavarni az RB Leipzig magyar támadó középpályását, Szoboszlai Dominikot, aki büntetőt rúgott a két csapat szerda esti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén. Neymar nemrég hasonlóan cselekedett, amikor kollégánk egy nemzetközi újságírócsapat tagjaként játszhatott ellene barátságos mérkőzést. A brazil csillag akkor sikerrel járt – szerencsére Szoboszlait nem tudta kizökkenteni. Nézze meg videón az esetet!

Persze a két mérkőzést azért nem lehet egymással összehasolítani: míg Szoboszlai Dominik a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában találkozott Neymarral, addig kollégánk egy barátságos mérkőzésen, a Red Bull Neymar Jr's Five szabályrendszerében, 10 perces találkozón játszhatott a világsztár ellen.

A mérkőzés 2–2-es döntetlennél járt, de az utolsó pillanatokban az újságírók csapata büntetőhöz jutott, amit azonban a szabályok szerint nem végezhettek volna el, miután lejárt az idő. Neymar azonban felajánlotta: amennyiben a csapat hölgy tagja, a spanyol TVE riportere vállalja, elvégezheti a büntetőt. Természetesen erre senki nem mondana nemet, az viszont mindenkit váratlanul ért, hogy Neymar folyamatosan az újságíró fülébe duruzsolt, nyomást helyezve rá – ahogy tette azt Szoboszlai Dominikkal is.

Szoboszlai és Neymar beszélget (Fotó: twitter)
Szoboszlai és Neymar beszélget (Fotó: twitter)

Ráadásul ezen a mérkőzésen sikerrel járt, a büntető kimaradt, így kollégánk nem tudta legyőzni Neymar csapatát. Szerencsére Szoboszlai ennél jóval magabiztosabb volt, el tudta viselni a nyomást.

A teljes videót kollégánk Neymar elleni mérkőzéséről egyébként ITT megnézheti – ebben a PSG labdarúgója Szoboszlairól is ejt néhány szót.

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
12 órája

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02
Ezek is érdekelhetik