BL: az Ajax edzője felkapta a vizet Haaland nevének hallatán

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 21:42
null
Erik ten Hag az Ajax hétfői edzésén – már oldottabb hangulatban (Fotó: AFP)
Rangadó következik a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában: a két forduló után százszázalékos csapatok meccsén az Ajax a Dortmundot fogadja kedd este. Az érdeklődés középpontjában természetesen ezúttal is Erling Haaland, a dortmundiak norvég gólgyárosa – csakhogy az Ajaxot edző Erik ten Hag szerint ez nincs rendjén így.

 

Erik ten Hag úgy véli, a médiában túl sok szó esik a norvég támadóról, holott a futball csapatjáték, még a legnagyobb klasszisok sem jutnak egyről a kettőre egy szál magukban.

„Természetesen Haaland nagyszerű csatár, csakhogy mi nem ellene lépünk pályára, hanem a Borussia Dortmund ellen. Sértés a többi dortmundi labdarúgóra nézve, ahogyan önök, a sajtó munkatársai Haalandról áradoznak” – magyarázta a tréner.

Haaland kisebb sérülés miatt egy hónapot kihagyott, a Mainz elleni hétvégi német bajnokin tért vissza, és máris szerzett két gólt – azaz egyáltalán nem indokolatlan, hogy hétfőn Amszterdamban is sok szó esett róla.

„A Dortmund kiváló csapat, van egy nagyon jó csatára, akit csapatként próbálunk majd hatástalanítani. Egyetlen játékosomat sem küldöm pályára azzal, hogy Haaland kikapcsolása lesz a feladata” – folytatta ten Hag, akinek addigra már végig kellett hallgatnia egyik fiatal játékosa szép szavait is a norvég támadóról.

„Haaland még annál is jobb, mint amilyennek az egymás elleni játék előtt gondoltam, alighanem a legjobb csatár, aki ellen eddig pályára léptem – válaszolta újságírói kérdésre Jurriën Timber, utalva a szeptemberi Norvégia–Hollandia vb-selejtezőre (1–1), amelyen Haaland szerezte a hazaiak gólját. – Nyilvánvalóan hatalmas kihívás lesz megállítani, de készen állok a feladatra. A norvégiai meccsen ellestem ezt-azt Virgil van Dijktól és Stefan de Vrijtől, elég jó munkát végeztek vele szemben. Persze Haaland így is képes volt helyzeteket kialakítani, ami mindent elmond a képességeiről.”

Haaland ide vagy oda, Ten Hag nagyon nehéz mérkőzésre számít.

„Már a sorsoláskor mondtam, hogy a Dortmundot tartom a csoportunk favoritjának. Holland csapatként tudnunk kell, hol a helyünk. De tisztában vagyunk azzal is, hogy nincs olyan csapat Európában, amelyik örömmel lép pályára az Ajax ellen” – fogalmazott a holland edző.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

A KEDDI PROGRAM

A-CSOPORT
18.45:
FC Bruges (belga)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00: Porto (portugál)–Milan (olasz)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1)
C-CSOPORT

18.45: Besiktas (török)–Sporting CP (portugál)
21.00: Ajax (holland)–Borussia Dortmund (német)
D-CSOPORT
21.00: Internazionale (olasz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol), Kijev (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

A SZERDAI PROGRAM

E-CSOPORT
18.45:
Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
21.00: Young Boys (svájci)–Villarreal (spanyol)
21.00: Manchester United (angol)–Atalanta (olasz) (Tv: M4 Sport)
G-CSOPORT
18.45: Salzburg (osztrák)–Wolfsburg (német)
21.00: Lille (francia)–Sevilla (spanyol)
H-CSOPORT
21.00: Chelsea (angol)–Malmö (svéd)
21.00: Zenit (orosz)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik