BL: Kissé talán elszálltunk a saját játékunktól – Klopp

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.09.16. 07:59
null
Remek meccset játszott egymással a Liverpool és a Milan (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Liverpool izgalmakban gazdag, remek mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Milant a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a főszereplők!

„Elképesztően jól kezdtünk, jól használtuk ki a területeket, esélyt sem adtunk nekik a félidő végéig, amikor megbüntettek minket – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere. – Kissé talán elszálltunk a saját játékunktól, nem az egyszerű megoldásokat kerestük a támadásban, a védekezésben pedig nem voltunk szervezettek.”

A német szakembert arról is megkérdezték, hogy élvezi-e az ilyesfajta találkozókat.

„Igen, az ominózus tíz perctől eltekintve. De ezt a játékot szeretném látni a lehető legtöbbet.”

A mérkőzés legjobbjának a remek győztes gólt szerző Jordan Hendersont választotta meg az UEFA.

„Kissé csalódottan mentünk a szünetre amiatt, hogy hátrányba kerültünk, de a srácok nagyszerűen reagáltak, kiválóan kezdtük a második félidőt. Az igyekezetünk meghozta a gyümölcsét, visszajöttünk a meccsbe, megszereztük a győztes gólt, így összességében elégedett vagyok.”

Henderson gólja

A „vörösök” csapatkapitánya legutóbb a 2014–2015-ös idényben volt eredményes a Bajnokok Ligájában.

„Örülök, hogy ismét betaláltam, ez nem történik meg túl sokszor. Ez nyilván egy olyan dolog, amin dolgozom, különösen akkor, ha kicsit feljebb, nyolcasként játszom. Oda kell érni a tizenhatoshoz, és gólokat szerezni.”

A Milan vezetőedzője, Stefano Pioli elsősorban a második félidőben kapott gólokat sajnálta.

„A Liverpool nagyszerűen futballozott, különösen az első huszonöt percben. Fordítottunk, sajnálatos, hogy ezután két gólt kaptunk a második játékrészben, ráadásul a saját hibánkból. Az ilyen mérkőzések segítenek abban, hogy az intenzitás és a minőség terén is fejlődjünk.”

„Nagyon keményen letámadtak, ezért az elején szenvedtünk, amikor nálunk volt a labda. Amit sajnálunk, hogy a Liverpool tagadhatatlan minőségének ellenére tudjuk, hogyan kellett volna jobban teljesíteni, és keményebben fogunk dolgozni, hogy ez sikerüljön. Általában figyelmesebbek vagyunk, jobban is védekezhettünk volna.”

Davide Calabria elárulta, kicsit még mindig keserű a szájuk íze.

„Sikerült fordítanunk Európa egyik legjobb csapata ellen az egyik legszebb stadionban, de a második félidőben kaptunk két elkerülhető gólt. A teljesítménnyel elégedettek vagyunk, sokunknak ez volt az első mérkőzése a Bajnokok Ligájában. Nem volt könnyű ilyen meccset játszani az Anfielden.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

B-CSOPORT
LIVERPOOL (angol)–MILAN (olasz) 3–2 (1–2)
Liverpool,
Anfield, 51 445 néző. Vezette:Marciniak (lengyel)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, J. Gomez, A. Robertson – Fabinho, J. Henderson (Milner, 83.), N. Keita (Thiago Alcantara, 71.) – Szalah (Oxlade-Chamberlain, 83.), Origi (Mané, 64.), Diogo Jota (C. Jones 71.). Menedzser: Jürgen Klopp
MILAN: Maignan – Calabria, Kjaer, Tomori, Theo Hernández – Kessié, Bennaszer (Tonali, 71.) – Saelemaekers (Florenzi, 62.), Brahim Díaz, Rafael Leao (Giroud, 62.) – Rebic (D. Maldini, 83.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző: Tomori (9. – öngól), Szalah (49.), J. Henderson (69.), ill. Rebic (42.), Brahim Díaz (44.)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39
Ezek is érdekelhetik