FTC: elkezdődött a jegyértékesítés a Young Boys elleni visszavágóra

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 12:08
null
A Ferencvárost már csak egy lépés választja el a Bajnokok Ligája csoportkörétől (Fotó: Szabó Miklós)
Már tudni, hogy mely napokon és pontosan hány órától rendezik meg a Ferencváros és a Young Boys párharcának két mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörében.

 

Az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapján fellelhető menetrend szerint a párharc első mérkőzésére augusztus 18-án, szerdán 21 órától kerül sor Bernben, míg a visszavágóra augusztus 24-én, kedden 21 órától a Groupama Arénában.

A párbaj győztese feljut a Bajnokok Ligája főtáblájára, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhet az ősszel.

Ezzel párhuzamosan a Ferencváros honlapján megjelent, hogy az Üllői úti találkozóra a teljes árú jegyeket 2850 és 7050 forint közötti áron lehet megvásárolni, míg a bérlettel rendelkező drukkerek és az online felületen vásárlók kedvezményben részesülnek. Hozzátették: a jelenleg is érvényben lévő egészségügyi előírásoknak megfelelően a hazai találkozójukra csak az látogathat ki, aki védettségi igazolvánnyal vagy applikációval rendelkezik, és személyazonosságát fényképes igazolvánnyal igazolja – írja az MTI.

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Augusztus 18., szerda
21.00:
Young Boys (svájci)–FTC
Augusztus 24., kedd
21.00:
FTC–Young Boys (svájci)

Legfrissebb hírek

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
13 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
17 órája

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Tüdősérüléssel lett olimpiai bajnok – 80 éve született Juhász István

Népsport
2025.07.17. 06:59

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

Kiderült, mikor játszik Örményországban a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 13:16

BL: örmény túra vár a Ferencvárosra, podgoricai döntetlennel jutott tovább a Noa

Bajnokok Ligája
2025.07.15. 23:08
Ezek is érdekelhetik