FTC: a Slavia kiejtésével az El-csoportkör már garantált

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 21:23
null
Egy 1–0-s vereségnek is lehet örülni (Fotó: Szabó Miklós)
Azzal, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata 2–1-es összesítéssel kiejtette a Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, egy lépésre került a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájától, továbbá biztossá vált, hogy ha a BL-be esetleg nem is sikerül bejutnia, az Európa-liga csoportkörében akkor is szerepelhet az ősszel.

 

Az FTC a koszovói Prishtina (3–0, 3–1) és a litván Zalgiris Vilnius (2–0, 3–1) után a cseh Slavia Prahát (2–0, 0–1) is felülmúlta a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így már csak egy lépés választja el attól, hogy egymást követő második évben is feljusson az első számú európai kupasorozat főtáblájára.

A zöld-fehérek a playoffkörben a romániai CFR-t 4–2-es összesítéssel kiejtő svájci Young Boysszal mérkőznek meg. Idei negyedik nemzetközi párharcában az FTC idegenben vívja meg az első meccset a jövő héten, a hazai visszavágóra pedig két hét múlva, augusztus 24-én vagy 25-én kerül sor a Groupama Arénában.

A képlet egyszerű: ha Peter Stöger együttese felülkerekedik svájci ellenfelén is, akkor ismét ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján, ha nem, akkor – a 2019–2020-as idényhez hasonlóan – az Európa-liga csoportkörében szerepelhet.

Az a veszély tehát idén nyáron már nem fenyegeti a Fradit, hogy visszacsúszik a harmadik számú kupába, az Európa-konferencialigába.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG

SLAVIA PRAHA (cseh)–FERENCVÁROS 1–0 (1–0)
Prága, Sinobo Stadion, 15 000 néző. Vezette: Stieler (német)
SLAVIA: Kolár – Bah, Holes, Kacsaraba, Dorley – Hromada (I. Traoré, 65.), Stanciu – Masopust (P. Musa, 75.), Schranz (Plavsics, 65.), Olayinka (Sima, 16.) – Tecl (Kuchta, 65.). Vezetőedző: Jindrich Trpisovsky
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee (Kovacevic, a szünetben), Civic – Botka (Zubkov, 77.), Laidouni, Haratin – Nguen (R. Mmaee, 67.), Zachariassen (Somália, 71.), Uzuni. Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Masopust (36.)
Kiállítva:
Civic (84.)
Továbbjutott:
a Ferencváros, 2–1-es összesítéssel

PLAYOFFKÖR
1. MÉRKŐZÉS

Young Boys (svájci)–FERENCVÁROS (magyar)
VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS (magyar)–Young Boys (svájci)
A párharc első mérkőzésére augusztus 17-én vagy 18-án, a visszavágóra 24-én vagy 25-én kerül sor. A győztes feljut a Bajnokok Ligája főtáblájára, a vesztes az Európa-liga csoportkörében szerepelhet az ősszel.

Legfrissebb hírek

Pesics gólja elég volt: nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
1 órája

Lang Ádám: Nincs idő, győzelmek kellenek!

Labdarúgó NB I
10 órája

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
Tegnap, 20:18

A Ferencváros szerződést hosszabbított sikeres edzőjével – hivatalos

Vízilabda
2025.03.07. 16:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 15:10

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52

Ranieri: A Roma minden labdáért harcolt, de továbbra is 50-50 a továbbjutási esély

Európa-liga
2025.03.07. 08:33

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10
Ezek is érdekelhetik