BL-selejtező: „a cseh labdarúgás fekete napja” – lapszemle

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 09:47
null
Csak egyszer mattolta a FTC védelmét a Slavia – ez pedig továbbjutást ért a zöld-fehéreknek (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros a cseh Slavia Praha kiejtését követően a svájci Young Boyssal találkozik a Bajnokok Ligája rájátszásában – ennek kapcsán így írnak a különféle portálok Csehországban és Svájcban.

 

A Deník c. lap internetes kiadása „a cseh labdarúgás fekete napjának” nevezi a kedd estét, amely során az ország mindkét Bajnokok Ligája-induló csapata – a Slavia Praha azt FTC, míg a Sparta Praha a Monaco ellen – kiesett a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjéből.

„A Slavia teljes erőbedobással ment előre” – elemezte az oldal a Slavia–Ferencváros összecsapást, kiemelve a „harapós” Ján Kuchta, a „technikás” Szrdjan Plavsics játékát – a cikk szerzője a veszélyes lövésekkel jelentkező Nicolae Stanciut látta a legjobbnak.

A sport.cz-nél úgy vélik, a „fegyelmezetten védekező” Ferencváros „épphogy csak túlélte” a Slavia temérdek helyzetét.

Az iSport arra hívja fel a figyelmet, hogy a Slavia elbukta a nagy esélyt, hogy a BL-csoportkörbe jutással 15.64 millió eurós (mintegy 5.5 milliárd forintos) jutalmat kaphasson az UEFA-tól. Kiemelik: a vörös-fehérek legutóbbi hét próbálkozásukból mindössze egyszer, tavalyelőtt tudtak kvalifikálni a főtáblára.

A Ferencvárosra a rájátszásban a 3. fordulóban a CFR Clujt búcsúztató svájci Young Boys vár.

„A Young Boys újra feltalálta a góllövést” – utalt az SRF internetes oldalának szakírója arra, hogy a berni gárda idegenbeli 1–1-es döntetlent követően 3–1-es hazai győzelmet követően jutott tovább a visszavágón Alexandru Paun „ostoba” piros lapját követően emberhátrányba kerülő kolozsváriak ellen.

„A BL-álom él” – írja a Berner Zeitung, kiemelve: az, hogy a bajnokságot rosszul kezdő Young Boys hátrányból fordítani tudott a CFR Cluj ellen, biztató lehet a FTC elleni párharcra nézve.

A Ferencvárossal eddig nem foglalkoztak sokat a svájci lapok: megemlítik, hogy a csapat sorozatban harmadjára juthat nemzetközi kupa csoportkörébe, említést tesznek az új vezetőedzőről, Peter Stögerről, ám több helyen a játékoskeret, vagy a korábban mutatott játék helyett fővárosunk, Budapest szépségét elemzik röviden.

Legfrissebb hírek

Pesics gólja elég volt: nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2 órája

Lang Ádám: Nincs idő, győzelmek kellenek!

Labdarúgó NB I
10 órája

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
Tegnap, 20:18

A Ferencváros szerződést hosszabbított sikeres edzőjével – hivatalos

Vízilabda
2025.03.07. 16:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 15:10

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 18:10
Ezek is érdekelhetik