BL: a Young Boys edzője szerint nem jelent előnyt a műfüves pálya

NAGY ZSOLT, PUSZTAI VIOLA (BERN)NAGY ZSOLT, PUSZTAI VIOLA (BERN)
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 15:23
null
David Wagner, a Young Boys vezetőedzője (Fotó: Árvai Károly)
„Ha van egy olyan elmélet, amely szerint a műfű előnyt jelent nekünk, akkor a valódi fű hátrányba kellene, hogy hozzon minket” – reagált David Wagner, a Young Boys vezetőedzője arra a felvetésre, előnyt jelenthet-e a Young Boysnak, hogy műfüves pályán fogadja a Wankdorf Stadionban a Ferencvárost a Bajnokok Ligája rájátszásnak első mérkőzésén.     

David Wagner, a Young Boys vezetőedzője így vélekedett a Ferencváros elleni BL-rájátszás első mérkőzése előtt.

„Nagyon várjuk a Ferencváros elleni mérkőzést, a csapat jól felkészült rá. Örülünk, hogy hazai környezetben léphetünk pályára, a saját rajongóink előtt. Remek hangulatra számítok. Mennyire jelent előnyt nekünk, hogy műfüvön játszunk?Ha van egy olyan elmélet, amely szerint a műfű előnyt jelent nekünk, akkor a valódi fű hátrányba kellene, hogy hozzon minket.Én nem hiszek ebben. Lehetnek előnyei és hátrányai, de a mérkőzés és a párharc sorsa biztosan nem ezen múlik.”

Hozzátette, nincs esélyese a párharcnak, két jó csapatról van szó. A Ferencvárosnak is van BL-tapasztalata, tavaly remekül helytállt benne.

„Azt várom a magyaroktól, hogy kontrákra játsszanak és labdaszerzés után gyorsan menjenek át támadásba. A Bajnokok Ligája rájátszásában vagyunk, itt nincs helye a hibának, az jut a csoportkörbe, aki a két mérkőzésen top teljesítményre lesz képes.

Tokmac Nguen esetleges sérülésével kapcsolatbanelmondta, nem foglalkozik a pletykákkal, a Ferencváros felállásából úgyis kiderül majd, hogy játszik-e. A saját teljesítményükkel foglalkoznak, és nagyon jól szeretnének játszani. A kezdőcsapat már megvan a fejében, de nem árulta el.

Cédric Zesiger, a Young Boys hátvédje a következőket mondta.

„Nagyon várom a mérkőzést, mindenki motivált, úgy vélem, nagy csatára van kilátás. Nem hiszem, hogy előnyt jelentene vagy abban lenne az erőnk, hogy műfüvön játszunk. Persze, mi ezt megszoktuk, de elsősorban a felkészültségünkkel, a motiváltságunkkal akarunk eredményesek lenni a Ferencváros ellen a saját stadionunkban, a szurkolóink előtt. Remélem, minden úgy működik a mérkőzésen, ahogy azt az edzéseken gyakoroltuk. Mindenkinek ki kell hoznia magából a maximumot.

Nézzen bele az FTC ellen készülő Young Boys keddi edzésébe!

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ

PLAYOFF
BAJNOKI ÁG

Salzburg (osztrák)–Bröndby (dán)
Young Boys (svájci)–FERENCVÁROS (magyar)
Malmö FF (svéd)–Ludogorec (bolgár)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Dinamo Zagreb (horvát)
NEM BAJNOKI ÁG
AS Monaco (francia)–Sahtar Doneck (ukrán)
Benfica (portugál)–PSV (holland)

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
19 órája

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik