UEFA: növekszik a Bajnokok Ligája összdíjazása

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 14:00
null
A következő Bajnokok Ligája-évadban több pénzért játszhatnak a csapatok (Fotó: AFP)
A Magyar Távirati Iroda arról számolt be, hogy növekszik a labdarúgó Bajnokok Ligája összdíjazása, mivel az európai szövetség (UEFA) bevétele is nőtt a kereskedelmi jogok értékesítésének és a szponzori juttatásoknak köszönhetően.

 

Az UEFA-nak az európai kupasorozatokból származó bevétele 3.5 milliárd euró lesz a következő három évben, ez mintegy nyolc százalékkal több, mint a 2018 és 2021 közötti időszakban.

Minden BL-résztvevő klub 15.64 millió eurót kap az indulásért, ez az elmúlt három szezonban 15.25 millió euró volt. Az eredményességi prémium és a közvetítési jogokból származó részesedés is magasabb lesz. A csapatok között valamivel több mint 2 milliárd eurót osztanak szét összesen, szemben az eddigi 1.95 milliárddal, a legjobban kereső klub körülbelül 130 millió eurót kaphat.

Az Európa-liga mostani idényében – amelyben 48 csapatos volt a csoportkör – 560 millió eurót osztottak szét, ez a következő szezontól 465 millió euróra csökken, mivel 32 csapatosra szűkül a csoportkör mezőnye.

Az újonnan létrejövő Európa-konferencialiga összdíjazása 235 millió euró lesz.

 


 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik