BL: Pulisic és Mendy is történelmet írt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 10:25
null
Christian Pulisic az első amerikai, aki pályára lépett a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Chelsea 1–0-ra legyőzte a Manchester City-t, ezzel megnyerte a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírását. Az angol házidöntő után összegyűjtöttük a legérdekesebb statisztikákat a mérkőzésről.

– A Chelsea – korábban 2012-ben nyerte meg a Bajnokok Ligáját – a 13. olyan csapat, amely képes volt többször is győzedelmeskedni a legrangosabb kupasorozatban.

– Az utolsó hét Bajnokok Ligája-fináléban az a csapat diadalmaskodott, amelyik az első gólt szerezte.

– Kai Havertz eddig 20 mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájában, és a tegnapi döntőben szerezte meg az első gólját. Ezzel ő lett az első, aki BL-fináléban szerezte első találatát, honfitársa, Ilkay Gündogan 2013-as, dortmundi színekben szerzett gólja után.

– Christian Pulisic az első amerikai játékos, aki a Bajnokok Ligája döntőjében szerepelt. Külön érdekesség, hogy 2016-ban, a Borussia Dortmundban szerepelt első felnőttmérkőzésén, a jelenlegi edzője, Thomas Tuchel irányítása alatt.

– Az elmúlt három idényben a Manchester City a harmadik csapat, amely debütált a Bajnokok Ligája fináléjában – a Tottenham 2019-ben, míg a PSG 2020-ban –, és a három csapat közül egyiknek sem sikerült elhódítani a BL-serleget.

– Edouard Mendy az első afrikai kapus, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját. Idén 12 BL-mérkőzésen védte a Chelsea kapuját, ezek közül tízszer nem kapott gólt.

Három német edző, Jupp Heynckes, Jürgen Klopp, és Thomas Tuchel is úgy nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét, hogy a győzelmet megelőző évben elveszítette.

– A PSG két korábbi, menesztett vezetőedzője diadalmaskodott a két legjelentősebb európai kupasorozatban. Thomas Tuchel a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-, Unai Emery a Villarreallal Európa-liga-győzelmet ünnepelhetett.

– Thomas Tuchel ebben az idényben háromszor találkozott Pep Guardiola-, kétszer Zinédine Zidane-, kétszer Diego Simeone, egyszer-egyszer Jürgen Klopp, José Mourinho és Carlo Ancelotti csapatával, ezek közül kilenc alkalommal a német edző diadalmaskodott a Chelsea-vel, egyszer sem kapott ki, és mindössze két gólt kapott a felsorolt mérkőzéseken.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Porto (Portugália), Estádio do Dragao
Manchester City (angol)–Chelsea FC (angol) 0–1 (0–1)
Porto (Portugália),
Estádio do Dragao, 14 110 néző. V: Mateu Lahoz (spanyol)
Manchester City:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – Bernardo Silva (Fernandinho, 64.), Gündogan, Foden – Mahrez, De Bruyne (Gabriel Jesus, 60.), Sterling (Agüero, 77.). Menedzser: Pep Guardiola
Chelsea:
É. Mendy – Azpilicueta, Thiago Silva (Christensen, 39.), Rüdiger – R. James, Jorginho, Kanté, Chilwell – Mount (Kovacic, 80.), Havertz – Werner (Pulisic, 66.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző:
Havertz (42.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Források:

UEFA

ESPN FC

Legfrissebb hírek

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
5 órája

Videó: piros-kékben ragyogó Eiffel-torony, tűzijáték – Párizs ünnepelt a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
10 órája

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
11 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
20 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
22 órája

Tűzijáték, füstbombák – a PSG szurkolói megzavarták a Roland Garros játékosait

Bajnokok Ligája
23 órája

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:51

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31
Ezek is érdekelhetik